Boszorkányiskola 36. lecke: képek mágiája

Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola harminchatodik leckéjén! Ezen a héten a képek mágikus felhasználásába tekintünk bele.

 

~ ~ ~

Ezen lecke alkalmával olyan mágikus módszereket ismerünk meg, melyek egy kép, vagy képsor és a vele elvégzett szertartások által működnek. Ez is alapvetően egy világszerte ismert módszer, hiszen még a barlangrajzoknak is tulajdonítanak egyesek ilyen funkciókat. Viszont most csak három technika kerül tárgyalásra ebből az óriási témából, egyfajta belekóstolás képen. Az első ezek közül a középkori képmágia lesz, melyre eredetileg is szokás alkalmazni ezt a szót. A második az izlandi középkorból és kora-újkorból származó varázskönyvekben található mágikus szimbólumok lesznek. A harmadik pedig, a mai populáris szigillum készítés gyakorlata.

Középkori képmágia

Európában, a 12. és 13. század folyamán lefordításra kerültek különféle arab mágikus szövegek, melyek aztán nagy népszerűségre tettek szert és hamar elterjedtek. Ezek jó egy része a már egy korábbi leckében tárgyalt asztrális mágiával foglalkozott, illetve azon belül is a mágikus képek (imago) és pecsétek (sigillum) használatával. A képek felhasználásának a módszere hasonló az asztrális mágiából megismerttel: a megfelelő égitest jelképét rá kellett vésni egy megfelelő anyagra, a megfelelő időben, majd fölötte elmondani adott imákat és esetenként jó alaposan megfüstölni. A megfüstölést többen is a legfontosabb résznek tartották, ugyanis az volt az elképzelés, hogy ilyenkor költözik bele a képbe az azt hatásossá tevő spirituális hatalom, szellem, vagy démon, ám egyes esetekben teljesen el is maradhatott.

A mágikus képek (imago) adottak voltak az eredeti arab könyvekben, és aztán ezekből másolódtak át az európaiakba is (néha nem kis eltérésekkel, a másolást végzők véletlen hibái miatt, amik aztán tovább öröklődhettek az eleve téves írásokról másolás által). De maguk az imagók nem tisztán arab kitalációk voltak, hanem ötvözték az ókori mediterrán területek – főként a görögök, római kori egyiptomiak, kaldeusok és zsidók – tudását, majd ebből építkezve fejlesztették ki saját rendszerüket. A bolygókhoz, a csillagjegyekhez, a dékánokhoz, stb. mindhez tartozhatott egy, vagy több imago (ami lehetett egy rajz, számokat tartalmazó négyzetek, vagy csak egymást keresztező vonalak és körök), illetve voltak olyanok is, melyek szellemekhez, démonokhoz, vagy csak általános mágikus képességekhez kapcsolódtak. Az imagók rokona a caracterek, melyek egy-egy betűt, vagy betűsort, szimbólumot, vagy geometriai formát jelentettek, amiknek mágikus erőt tulajdonítottak.

Ha megleltük a célunknak megfelelő caractert, vagy imagót, akkor a következő lépés volt az elkészítéséhez illő időpont kiválasztása. A mágikus időzítésről szóló leckében már megismertük, hogy bizonyos munkáknak meg van a maga ideje, és ez különösen jelentős volt a középkori képmágiában. Ennek az volt az oka, hogy az imagók jó része a bolygók hatásait és szellemeit volt hivatott megszólítani, épp ezért a csillagok állásának pontosan a mágia céljához kellett igazodnia.

A megfelelő időpontban pedig, a képet rá kellett vésni, rajzolni, vagy karcolni egy, a varázslathoz előírt anyagra. Ez lehetett pergamen is, de gyakoribbnak számított a fémlemezek, ékkövek használata, vagy a gyűrűké, esetleg szobroké. A már megrajzolt képet pedig latinul sigillumnak, vagyis pecsétnek hívták. Ebből fejlődött aztán majd ki a mai boszorkányok pentákuluma, ami alatt most nem egy pentagrammát, vagy egy körbe zárt pentagrammát értek, hanem azt a mágikus eszközt, ami általában korong, vagy négyzet formájú, szimbólumokkal borított és általában az oltáron helyezik el a munkák alatt. 

Az imago felvitele alatt, illetve után is lehettek előírva bizonyos szavak, vagy imák, melyeket el kellett mondani. Az ilyen szövegek származhattak a Bibliából, lehettek keresztény imák, vagy a bolygók és csillagok szellemeit, esetleg démonokat, vagy más szellemi lényeket megszólító utasítások, könyörgések. Ezek továbbá sokszor tartalmaztak mágikus erővel felruházott neveket is: angyalokét, a keresztény istenét, stb. A szövegek elmondása azonban igazán nagy szerepet a már kész varázstárgy megfüstölésekor kapott. A füstölés során egy, a célnak és az asztrológiai vonatkozásoknak megfelelő anyagot égettek, melynek füstjében megmozgatták a sigillumot, a megfelelő szavak kíséretében. Ezután pedig már csak magukon kellett viselni a kész munkánkat, vagy a megfelelő helyre elhelyezni, hogy az kifejthesse hatását.

Csak egy konkrét példa a végére:

Szúnyogokat távol tartani: vésd ezt egy kénkőre, a bika második fázisának emelkedéseskor; ahová ezt a követ teszed, oda nem fognak menni a szúnyogok. A három jelkép a Bika csillagkép egy-egy csillagát hivatott szimbolizálni.

Galdrastafir

Habár most kimondottan az Izlandról ismert ilyen gyakorlatokról szólok, de hasonló mágikus ábrákat más északi és germán népek is ismertek. A galdrastafir szó szerint magyarul mágikus botot jelent, mely arra a régi szokásra utal, hogy eredetileg a mágikus célokra szánt rúnákat botokra vésték. A galdrastafirok maguk is sokszor botokon és fadarabokon kapnak helyet, de más anyagokra is ugyanúgy felvihették őket (pl. falak, csontok, sajt, stb.). Kinézetüket tekintve egymást keresztező és egymásból elágazó vonalakból állnak, melyek közül egyesek valaha talán specifikus rúnák lehettek, de értelmet ma már nem tudunk bennük felfedezni. Alkalmazásuk sokkal egyszerűbb volt, mint a középkori képmágia imagóinak. A legtöbbjük esetében elégnek számított felrajzolni őket valamire, majd oda rakni, ahol erejükre szükség volt és már működtek is. Talán pár konkrét példával lehet ezt a legjobban szemléltetni (a példák a Galdrabók című, kb. a 16. századtól kezdve, több ember által is írt izlandi mágikus könyvből származnak):

Hogy megtudd, ki a tolvaj:

Vésd ezeket egy emberi lábszárcsontra miután ő majd eljön és felfedi a tolvaj kilétét.

Hogy valakit elaltassunk

Ha el szeretnél altatni valakit, vésd ezeket égerfába és tedd az illető feje alá. Addig fog aludni, amíg ezt el nem veszed a feje alól.

Szigillumok

A modern mágiában nagy kedveltségnek örvendenek az ún. szigillumok. A szó a már feljebb említett pecsétekből ered, ám ma már magát a képet illetik ezzel a névvel, nem annak a megjelenítését. A szigillumok kinézetre is más jelleget öltöttek, mint a múltban: mostanság egy-egy szó betűiből vannak összeállítva. Épp ezért is különítem el a két gyakorlatot régire a sigillum latinos írását, a mostanira pedig a magyarosítottat használva.

Az internet tele van már készen fellelhető szigillumokkal, de elkészíteni sem nehéz őket. Kell hozzájuk egy szó (vagy szóösszetétel), ami a célunkat jelképezi (pl. jó alvás, védelem, gazdagság, stb.). Ennek a szónak kigyűjtjük a betűit, az ékezetekkel nem törődve (tehát jó alvás esetén: a, j, l, o, s, v). Ezekből a betűkből egy képet csinálunk, amiben ha stilizálva is, de mindegyikük megtalálható. A képünk lehet nagyon egyszerű, csak a nagy, nyomtatott betűket alapul véve, de nyugodtan szabadon is engedhetjük a művészi vénánkat. Ezt a képet aztán bármire rárajzolhatjuk, amire annak a hatalmát ki szeretnénk terjeszteni. Védelmi szigillumok cipők talpára is felkerülhetnek, vagy gazdagságot hozók a pénztárcánkra. De a mai gyakorlattól az sem áll távol, hogy a laptopunkra tegyünk egyet, ami azt hivatott biztosítani, hogy az gyorsan működjön.

 ~ ~ ~

Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is Luca napjának hiedelmeivel ismerkedünk.

Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.