2017. szeptember 30., szombat

Boszorkányiskola 24. lecke: oltárok




Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola huszonnegyedik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk az oltárokkal, szerepükkel a boszorkányságban és azok állításának módjával.

~ ~ ~

A mai neopogányok, wiccák és vallásosabb boszorkányok rendszeresen állítanak oltárokat, mind alkalmikat a természetben, mind állandóakat az otthonukban. Történelmileg az oltár az áldozat bemutatásának és ritkábban az istenség, vagy szellem valamilyen formájú megjelenítésének a helye. Az emberek vallási életében az az a pont, ahol a kommunikáció történik a transzcendenssel - ahol az megszólítható és segítsége lehívható. Azonban nem csak vallási, hanem esztétikai és mágikus célokat is szolgálhat, bizonyos gyakorlók számára pedig ez a varázslatok végzésének a helye is. Nézzük most meg, hogy mit érdemes róluk tudni úgy általában.

A múlt és jelen pogányai
Az első oltárok már a neolithikum idején megjelentek. Ezek általában különlegesebb formájú, vagy kezdetlegesen megfaragott kövek, ám előfordulnak köztük gyönyörűen és gazdagon megmunkált darabok is. Az ókor minden kultúrájából maradt ránk oltár, melyeket az isteneiknek, őseiknek és halottaiknak, vagy más általuk tisztelt létezőnek állítottak. Ezek teteje lapos, esetleg mélyedésekkel ellátott volt, de ezt leszámítva formájuk és díszítettségük változó, mint ahogy a nagyságuk is. Egy római író például lejegyezte, hogy az égi és kimondottan fontos isteneknek szántak relatíve magasra készültek, a földdel kapcsolatos isteneké a talaj felszínéhez közel maradt, míg az alvilági isteneknek leginkább gödröket ástak a földbe (vagy egy természetes barlangot kerestek). Az oltárok a templomok, szentélyek belsejében, azok előtt, de utak menték, útkereszteződésekben, hegyek tetején, ligetekben, vagy más, vallásilag jelentősebb földrajzi helyeken voltak megtalálhatóak, sőt, az otthonokban is általában előfordultak valamilyen formában (pl. a római larariumok). Az oltárokat állíthatta egy-egy közösség, vagy hálából, esetleg egy isten kegyének az elnyeréséért magánszemélyek is megtehették ezt. Magyarországon is találtak római katonák, hivatalnokok megrendelésére készített oltárokat, melyeket onnan ismerünk, hogy rá volt szokás írni a megrendelő nevét is. A legfontosabb tudnivaló mégis talán az róluk, hogy az oltárok az áldozat/felajánlás bemutatásának a helyei voltak. Épp ezért sokuknak a tetejük általában üresen volt hagyva, inkább az oldalaikat díszítették istenek képeivel, vagy feliratokkal. Másik részüknél pedig, az oltáron helyet kapott az áldozat mellett az imádott istenség szobra, vagy képe is.
A mai neopogányok és újboszorkányok oltárai már valamivel másabbak. Egyrészt, a legtöbbjük az emberek saját otthonaiban található, a hivatalos templomok és szent helyek csekély számának köszönhetően. Helyette, sokszor ideiglenes oltárok állítására kerül sor, ha a szabadban végeznek valamilyen szertartást. Továbbá, ma alapvetően az oltár funkciója inkább az istenség képének és a hozzá kapcsolható, vagy neki kedves tárgyaknak és szimbólumoknak az elhelyezésére szolgál, esetleg minden vallási felhang nélkül, csak a mágikus eszközök „tároló helye”. Persze e mellett még továbbra is helyet kaphatnak a rajta az áldozatok, melyeket aztán általában egy adott idő után levesznek róluk és kihelyeznek a természetbe. Ennek azon egyszerű oka van, hogy az oltáron rothadó gyümölcsök és más élelmiszerek az általános elgondolás szerint már nem oly’ kedvesek az istenségeknek, illetve nem is olyan esztétikusak. Az oltárokat állíthatják istenségeknek, szellemeknek, ősöknek, vagy éppen unikornisok, tündérek, sőt, már a fantasztikus irodalom hősei is feltűnhetnek rajtuk (amit azért én kissé abszurdnak érzek…). Leggyakrabban egy-egy komód teteje, asztal, vagy polc kerül ilyen felhasználásra az otthonokban, mindenkinek a saját lehetőségei szerint.

Oltárok és mágia
Az ókor folyamán az oltárokból nem léteztek kimondottan mágikus célokra létrehozottak, az ilyen tárgyak inkább a hivatalos vallás részei maradtak. A középkor és kora újkor folyamán a keresztény templomok oltárai már megjelennek, mint a mágia helyei: rajtuk kell elrejteni bizonyos dolgokat (míg egy misét el nem mondanak felettük), hogy azok varázserőt szerezzenek. A szertartásos mágia iránt érdeklődők, akik között sok pap és szerzetes is akadt, pedig a rituális munkáikat egyszerűen a templomi oltáron, vagy, a templomi mintára, otthon felállított darabon végezték. Az ilyen, saját célra felállított keresztény oltárokból fejlődtek ki aztán a kimondottan mágikus darabok. 20. század fordulója környékén, Alaister Crowley-nál az oltár már a mágikus szertartások központi elemeként szerepel, és a felépítése, valamint a rá kerülő tárgyak is elkülönülnek a keresztény hagyományoktól. Innentől kedve az oltárok általános szereplői lettek a varázslással foglalkozók munkájának.

Oltárok az újboszorkányságban
A rituális mágiából vette át a wicca is az oltárok állítását, a saját igényei szerint átformálva. Benne az oltár a szertartások szerves része; rajta helyezik el a hozzávalókat, az eszközöket, melyeknek mind megvan a maguk előírt helye. Innen pedig átkerült az újboszorkányság gyakorlatába is, aminek hála ma a legtöbb boszorkány otthonában van egy, vagy több belőle. Funkciójukat tekintve, vannak olyanok, amelyeket csak azért állítanak, hogy egy-egy fontosnak érzett szellemnek, vagy istenségnek tisztelettel adózzanak általa. Ezen fajta oltárok ideiglenesen is elkészülhetnek, pl. Samhain (nov. 1.) környékére sokan állítanak az őseiknek oltárokat, amiket aztán nemsokára le is bontanak. Az oltár szerepe lehet a mágikus eszközök „tárolása” is, egy olyan helyet alkotva, ahol az ember kiemelt és „megszentelt” módon tarthatja őket. A kettő kombinációja is lehetséges természetesen, vagyis az oltár egyszerre tisztelgés egy létező előtt és a mágikus eszközök pihenőhelye. Harmadik funkciójuk szerint a mágikus munkák és szertartások fókuszpontjai az oltárok. A rituálékat előtte szokás elvégezni, a hozzá szükséges tárgyakat, az áldozatokat és az esetleges szellemek, istenségeik szimbólumait rá helyezik. Nem otthon való munka esetén pedig, természetesen ideiglenes oltárokat szokás állítani. Sőt, manapság nagy divatja van a kis dobozokba rejtett „hordozható oltároknak” is, melyeket az ember bárhova magával vihet.

Otthoni/házi oltárok
Ezeket gyakorlatilag az otthonunk bármely pontján felállíthatjuk. Hagyományos ugyan a konyhában az otthon és a tűzhely istennőinek és védelmező szellemeinek adózni, míg a többi szobában már más lényekhez szólnak. Az újboszorkányok oltárának többsége mégis a hálószobákban van, azok személyessége és intimitása miatt. Sokan nem szeretik, ha idegenek, vagy akár még csak családtagok is hozzáérnek az oltárukon lévő dolgokhoz, és ezért alapvetően nem szokás ezeket mindenkinek mutogatni. A legtöbben azt tartják, hogy az oltár csak ránk és az általa megszólított szellemekre tartozik. E mellett viszont, egyesek azon a véleményen vannak, hogy mivel az oltár egyfajta kapu a szellemeknek mi felénk, ezért nem jó dolog az alvóhelyünk közelében felállítani. Ez ellen persze ott van az az érv (is), hogy ha az oltáron minket védelmező szellemeket imádunk, akkor azok csak jó hatással lehetnek álmainkra. Ám az ilyesmit mindenkinek magának kell eldönteni és kitapasztalni.
A szobán belüli elhelyezésüket tekintve, az alacsony bútorok teteje, polcok és asztalok is alkalmazhatóak a felállításukhoz. Amit érdemes szem előtt tartani, hogy ha a szertartásainkat az oltár előtt akarjuk végezni, akkor az könnyen hozzáférhető legyen (tehát ne egy 2 m magasan lévő polc), és elég nagy ahhoz, hogy a rituálék esetleges (további) kellékei elférjenek rajta. Fontos még, hogy gyertyákat/mécseseket szabadon meg tudjunk gyújtani, tehát ne lógjanak rá függönyök, stb.
Az oltárokra rá szokott kerülni valamilyen szellemi lény képe, szobra, szimbóluma, vagy ezek mind együtt. Van, hogy egy oltárra több különböző ilyen lény jelképeit is elhelyezik, vagy egy hasonló csoportét (pl. az ősök, akik nem csak általánosan a halott felmenőink, hanem a dédanyáink, dédapáink, nagyanyáink és nagyapáink, szüleink önmagukban is), vagy csak egy-egy kiemeltet. Mécsesek, gyertyák és füstölők is mindig helyet kapnak rajta, amiket sokan rendszeresen égetni szoktak felajánlásként. Mint már említettem, a rituális eszközeink (varázspálcák, tőrök, üstök, stb.) nyugvóhelyeként is funkcionálhat. Mindezek mellett, (szárított, élő) növényeket, vágott virágokat, kristályokat, köveket, terméseket és magokat szintén rárakhatunk. Illetve bármit, amit oda illőnek érzünk. Továbbá, az oltárunk dekorációját az évszakokkal együtt lehet változtatni. Tavasszal rá kerülhetnek a boltokban kapható első gumós virágok, ősszel kis dísztökök és töklámpások, télen pedig örökzöld ágak. Ez egésznek csak a fantáziánk szab határt.

Oltárok a szabadban
Ezek java általában ideiglenes oltár, vagyis olyan, amit csak ott tartózkodásunk idejére állítunk fel, majd távozásunkkor lebontunk. Készíthetjük őket a földre, lapos kövekre, fák tönkjére, törzsére. A rá kerülendő dolgok listája ugyanaz, mint egy házi oltár esetében, habár itt bizonyos esetekben el lehet hagyni a szellemi lény szimbólumát (pl. ha az erdőt szólítjuk meg, ahol éppen vagyunk, akkor annak nem szükséges valami külön jelképet keresni az oltárunkra, hiszen ott vagyunk előtte). Fontos szempont még, hogy ha odakint dolgozunk és éppen tűzgyújtási tilalom van, akkor gyertyákat és mécseseket, füstölőket ne használjunk! Illetve, hogy távozásunkkor úgy hagyjuk a munkánk helyét, mint az előtte volt; csak természetes és könnyen lebomló dolgokat hagyjunk ott felajánlásként/áldozatként, egyéb szemetet pedig mindet vigyük haza magunkkal!
Szabadtéri oltárokat viszont a saját kertünkben is állíthatunk. Ezek kerülhetnek a földre, kövekre, cserépedényekre, asztalkákra, padokra, stb. Amire itt ügyelni kell, hogy vízálló legyen minden, amit kihelyezünk, és fagyálló. Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy miért.

Hordozható oltárok
Ezek általában kisebb dobozkákba, vagy akár szépen feldíszített cipős dobozokba is összegyűjtött rituális tárgyak akarnak lenni. A tetejüket, vagy a belsejüket lehet oltárként használni, amit épp ezért szimbólumokkal szokás ellátni, vagy legalábbis ízléses dekorációval. A dobozkába kerülhet egy-egy istenség, szellem képe, mécsesek, füstölők, ásványok, növényi részek. Így egy kész kis csomagot alkotva, amit aztán csak fel kell kapni, és bárhol használhatjuk, ahová csak magunkkal vittük.

~ ~ ~


Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a népi mágiával ismerkedünk meg.
 
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.


2017. szeptember 22., péntek

Boszorkányiskola 23. lecke: az őszi napéjegyenlőség




Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola huszonkettedik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk a varázskönyvek, a grimoire-ok és árnyak könyvék titkaival.

A őszi napéjegyenlőség egy csillagászati esemény. A Föld dőlésszögének köszönhetően, ahogy a Nap körül forog, mindig egy kicsit máshol érik a felszínt derékszögben a napsugarak. Ezen a napon pont az Egyenlítő felett történik ez, ami a déli- és az északi félteke számára egyenlő hosszúságú nappalt és éjszakát eredményez.
Számunkra ezen időpontra az ősz véglegesen megérkezik. Az levelek már sárgulnak a fákon, a krizantémok virítanak a kertekben, a csipkebogyó és a kökény érik az utak mentén. A hűvössel és az esővel megjelennek az őszi gombák is. A szarvasok bőgni kezdenek, és az ő hangjuktól zeng az erdő. 

A szabbat: Mabon


Az őszi napéjegyenlőség napját ünneplő újpogány fesztivál neve mabon. A kifejezés Mabonra, a walesi mitológia egy alakjára utal. Mabon Modron fia volt, akit a mítosz szerint nem sokkal születése után elraboltak, és csak nagy erőfeszítések árán tudtak visszaszerezni a túlvilágról. Eredetileg ennek a mítosznak semmi köze sem volt az őszi napéjegyenlőséghez, míg pár évtizeddel ezelőtt az emberek nevet nem szerettek volna lelni ennek az ünnepnek. Aidan Kelly pedig ezt a történetet találta a legmegfelelőbbnek, a párhuzamai miatt Demeter és Persephone történetével (ami viszont már nem felelt meg az elvárásoknak, bármilyen idevágó is, hiszen nem a kelta-szász világból származik).
Mabon ma az egyensúly, a bőség, az aratás, a hálaadás és az ősz megérkeztének az ünnepe. A wicca elképzelések szerint ilyenkor az Istennő az aratás bőséget adó anyaistennőjeként jelenik meg, míg az Isten a növényzettel elhaló, majd később újjászülető király.


A megünnepléséről
Egyenesen a múltból merített információink nem igazán léteznek ehhez az ünnephez, mert nem maradt fent olyan tiszta formában, mint mondjuk a november elseji holtak ünnepe. Viszont sokan tartanak ilyenkor hálaadó szertartásokat, mind a kertjeikben, a megművelt földeken, vagy a négy fal közt. Közös családi vacsorák is kiváló alkalmat tudnak nyújtani erre. Szokás ilyenkor tisztelegni Demeter, vagy Dionüszosz előtt, már ha valaki vonzódik a pogány istenek felé.

Fő szimbólumai
Makk: a makk maga is egy termés, így a betakarítás részét képezi. Európában embereknek és állatoknak egyaránt ételként szolgált a régebbi koroktól a huszadik század elejéig (habár ekkor már csak ínségesebb időkben fordultak hozzá). Egy régi hagyomány szerint pedig, az emberek a makkokon éltek addig, amíg meg nem tanultak földet művelni. A makk igen fontos fallikus szimbólum is. Egyes helyeken a bölcsességet és a jólétet kapcsolták hozzá. Ezért is tartották jó jelnek a makkról való álmodást; ugyanis a hagyomány szerint az egészség, erő és világi vagyon megjelenését jelöli az életedben. Mint kicsiny magok, amikből a hatalmas és erős tölgy fejlődik ki az új élettel, a növekedéssel és a halhatatlansággal is kapcsolatba hozták, talán ezért is tették valaha egyes helyeken a holtak tenyerébe.
Bőségszaru: a bőség és a táplálás szimbóluma. Több mítosz is magyarázza eredetét, de talán a legismertebb ezek közül, mely szerint a kisgyermek Zeusz, amint Ida-hegyén cseperedett, egy Amalthea névre hallgató kecske a saját tejével táplálta. Egy nap a kis Zeusz játék közben letörte a kecske egyik szarvát, amit aztán bűntudatában elvarázsolt, hogy innentől a szarv mindenkit táplálni tudjon. Ez lett aztán a bőségszaru, ami egy kecskeszarv különböző gyümölcsökel és zöldségekkel megtöltve. Az idők folyamán aztán sok ókori bőséggel, a földdel és termékenységgel kapcsolatos istennő jelképe lett: Terra, Gaia, Demeter, Maia, Fortuna, Abundantia, stb.

Ezen naphoz kapcsolódó ünnepek
A babiloni királyok ekkor különféle rítusokat végeztek, melyeknek az volt a célja, hogy szertartásos módon is megerősítsék uralkodásukat.
Több kultúrában számított ez a nap az újév időpontjának. Ilyenek voltak pl. a perzsák, az egyiptomiak, a föníciaiak, a spártaiak, a rhodosziak, vagy a milétosziak. De az ókori Asszíriában is a napéjegyenlőséghez legközelebb eső újhold volt az új év kezdete.
Egy Eratosthenes nevű görög férfiú (szül. ie. 276), aki Alexandriában a helyi könyvtár vezetője volt, azt jegyezte fel, hogy az ő idejében Ízisz istennő fesztiválja erre az időpontra esett. De Neith istennőt is ünnepelték ezen a napon, valamint pár nappal utána a "Nap botjának születését", ugyanis a napnak már botra kellet támaszkodnia égi útját bejárva, annyira lecsökkent az ereje.
Az athéniak ekkor tartották a nagyobb eleusziszi misztériumokat, mely ünnepen átélt dolgokról tilos volt beszélni a résztvevőknek. A mítosz szerint pedig, maga Deméter istennő tanította meg az embereknek a szertartásait, mikor Eleuszisz városában időzött mély letargiájában, miután Hádész elragadta tőle lányát, Korét (Perszephonét). 
A japánok az Ohigant ünneplik ekkor (valamint a tavaszi napéjegyenlőség idején is), ami a holtakról való megemlékezés ünnepe. Ilyenkor a családok meglátogatják rokonaik sírjait, megtisztítják, feldíszítik őket, majd imákat mondanak előttük.
Ide kötgető még Szent Mihály napja is, mely fontos fordulópontnak számított a régi magyarok (és más európai népek) gazdasági életében, kivéltképp az állattartó emberek között. A Szent György napján kihajtott állatokat most terelték vissza a nyári legelőkről, hiszen a népi hit úgy tartottak, hogy "Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehet kihúzni a füvet". Így, ez a nap volt a pásztorok számadásának az ideje is: ilyenkor számoltak el a rájuk bízott jószágok mennyiségével, ekkor kaptak fizetést, és szegődtették el őket a következő évre vonatkozóan. Sőt, még a cselédeket is Szent Mihálykor fogadták fel a házakhoz. Ami pedig a földművelést illeti, a vetést ezen nap előtt-, vagy után egy héttel végezték, és a kukoricatörést is ilyenkor kezdték el.

Megfelelései
Egyéb nevei: K'an, második aratás, aratási otthon, boszorkányok hálaadása, bor aratás, Dionüszosz ünnepe, Cornucopia, Mea'n Fo'mhair, Avalon ünnepe, Michaelmas (szeptember 29, keresztény), Equinozio di Autunno (Strega), Chung Chiu (kínai), a vadász éje, Alban Elfed, "a víz fénye", tél meglelése (teuton)
Füstölők: benzoé, mirha, zsálya, aloéfa, fahéj, jázmin, tömjén, szegfűszeg, fenyő, almavirág, tömjén, fekete bors, pacsuli
Eszközök: csörgők, boline,
Kövek: karneol, lapis lazuli, zafír, sárga achát, sárga topáz, rubin, borostyán, ametiszt, tiszta kvarc, peridot, gyémánt, citrin, macskaszem, aventurin, achátok, opál
Fémek: arany, bronz, bádog
Szimbólumok, dekorációk: virágfüzérek, lopótök, fenyőtoboz, makk, magok, alma, gránátalma, szőlő, szárított magvak, bőségszaru, sárga levelek, búzakalász, minden mi az aratást jelképezi, ősz virágok, tölgyágak, koszorúk, sírhalmok, büdöske, learatott termés, futónövények, mogyoró, nyárfa, napkerekek
Színek: barna, zöld, narancs, sárga, piros, arany, bordó, indigó, rozsdabarna, ibolyaszín, gesztenyebarna, sötétpiros, indigó, minden őszi szín
Ételek: gabonafélék, kenyérfélék, sütemények, bab, dió, mogyoró, zöldségek, almafélék, almabor, répa, hagyma, burgonya, gránátalma, szőlő, mindaz, amiket ez idő tájt takarítanak be, szárított gyümölcsök és bogyók, forralt bor, bor, sárgarépa, hagyma, almás pite, kukoricakenyér, komló
Istenségek: Modron, Morgan, Epona, Perszephoné, Pomona, Bona Dea, Földanya, múzsák, Mabon, Thot, Thor, Hermész, Égatya, Zöld ember, Dionüszosz, Kígyónő, Hotei, aratási istenek/istennők, öregedő/öreg istenek, Deméter, Ceres, Kore, Morgan, minden boristen, az Agancsos Isten, Hauran, Harmonia, Maat, Nikkal, Proserpina, Rennutet, Shai, Vertumnus, Yerikh, Abundantia, Bacchus, Copia, Fortuna, Herne, a vadász, Ízisz, Ozirisz, Priaposz, Sohodo-no-kami
Egyéb lények: gnómok, szfinx, minotaurusz, küklopsz
Növények: tölgy, benzoé, páfrányok, lonc, körömvirág, mirha, golgotavirág, fenyőtoboz, rózsa, zsálya, dohány, zöldségek, búza, lopótök, kúszónövények, szilva, bogáncs, csorbóka, őszirózsa, lápi növények, gránátalma, salamonpecsét, ruta, büdöske, sáfrány, kamilla, mandula, csipkebogyó, napraforgó, ebszőlő csucsor, zeller, uborka, saláta, retek, krizantém, szalma, mogyoró, fahéj, komló, szerecsendió, borostyán, kukorica, tök
Állatok: kutya, szarvas, farkas, feketerigó, kecske, lazac, bagoly, sas, ragadozó madarak, ragadozó madarak
Használható: misztériumok, egyenlőség, harmónia, egyensúly, felajánlások szétszórása a learatott mezőn, italáldozatok felajánlása fáknak, holtak imádása, védelem, gazdagság, biztonság, önbizalom, magabiztosság, felajánlások a Földnek, fűzfapálcák levágása, almák sírokon hagyása tiszteletül a holtaknak, séták az erdőben, magok gyűjtése, préselés, felkészülés a hideg időre, halászat, önelemzés, előző életek felfedezése, hálaadás, aratás, betakarítás, szüret


A napéjegyenlőségről megemlékező rituálé
A legjobb a szabadban, de megint csak egy nyitott ablak is megteszi. Kell hozzá tej áldozatnak (amire legjobb a házi tej), valamint egy (vagy több) alma és egy kés. Opcionálisan gyújthatunk a munkánkhoz gyertyákat és füstölőket is, ha úgy tartja kedvünk.
A rituálé menete:
Az magunk által kidolgozott módon kezdjük meg a rituálét.
Szólítsuk meg a Földet: „Üdvözlet Néked sárguló Föld, ki a nyarat újra hátrahagyod, ki a fagyokat újra elhozod! Ma egyenlő hosszú a nappal és az éj, ma egyensúlyban a sötétség és fény. Üdvözlet Néked nyugalomra térő Föld e napon! Kérlek, áldj most meg és fogadd áldozatom!”
Mutassuk be a tejáldozatot, melyet a szabadban dolgozva a földre hintsünk szét a kezünkkel, lakáson belül pedig egy tálba öntsük, amit aztán majd kint tudunk hagyni az ablakpárkányon, míg el nem párolog belőle a folyadék.
Vegyünk a kezünkbe egy almát és vágjuk cikkekre. Egyesével vegyük fel a cikkeket, és vágjuk ketté őket. Az egyik felét helyezzük le, áldozatnak, és köszönjünk meg valamit, amiért hálásak vagyunk az életünkben. A cikk másik felét együk meg, közben a hálánk tárgyán gondolkodva. Ezt ismételjük el mindegyik cikkel.
Ha gondoljuk, itt meditálhatunk egy kicsit, vagy megpróbálhatunk transzba esni.
Végül búcsúzzunk el a Földtől, majd zárjuk le a szertartást a saját kedvünk szerint.
Együnk és igyunk. Takarítsunk el magunk után. Az almadarabokat vigyük ki a szabadba, hogy békében le tudjanak bomlani.

~ ~ ~
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is az oltárokkal ismerkedünk meg.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Boszorkányiskola 22. lecke: grimoire és árnyak könyve




Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola huszonkettedik leckéjén! Ezen alkalommal megismerkedünk a varázskönyvek, a grimoire-ok és árnyak könyvék titkaival.


Az írásnak az emberek mindig is tulajdonítottak különféle varázserőket, majd aztán persze a kódexeknek és könyveknek is. Ez az írás-olvasás általános tudássá válásával elhalványodott, ám a mágikus körökben még él az emlékezete. A mágiával foglalkozók körében a 18. századtól ismertek az un. grimoire-ok, amik alapvetően varázsrituálékat leíró könyvek. A grimoire-ok egy fajtája nyomtatásban ki van adva, melyet aztán az érdeklődő megvehet magának, a saját használatára. A másik fajtája az egy-egy mágus saját kezűleg összeállított gyűjteménye, melybe saját szertartásait, vagy más könyvekből kimásolt írásokat is belerakhat. Az újboszorkányságban ismert árnyak könyve (book of shadows) is ezen utóbbi fajtához áll közel, melybe az egyes gyakorlók a hasznosnak talált információkat lejegyezhetik.

A grimoire-ok története
Az emberek az első írásrendszerek kidolgozása óta jegyeznek le mágikus praktikákat és szövegeket. Léteznek róluk anyagtábla töredékek, egyiptomi papiruszok, középkori kódexlapok. Magát a kimondottan mágiával foglalkozó könyveket a 18. századtól illették Franciaországban ’grimoire’ névvel. A ’grimoire’ szó eredetére nincs egy biztos magyarázat sem, ám a legtöbbet hangoztatott elképzelés szerint a francia ’grammaire’ kifejezésből származik, ami pedig a latin nyelvű könyvekre volt használatos a múltban. A varázskönyvekre végül azért ragadt rá ez a név, mert azok tovább megőrizték latin nyelvezetüket, mint az összes többi téma. Az angolba innen került a 19. században, majd onnan vettük át mi is, azt hiszem mondhatom, hogy a 20. században.

A mágikus könyvek
Az írásnak a kezdetektől tulajdonítottak varázslatos hatásokat, ahogy egy-egy írásgyűjteménynek, könyvnek is. Ezek lehettek azért mágikusak, mert varázslatokkal és rituálékkal kapcsolatos szövegeket tartalmaztak, de csupán azért is, mert különleges nyelven íródtak (pl. latinul, hieroglifákkal, görögül, stb.) , vagy mert bizonyos írások voltak bennük (pl. a Biblia, mely lehetett védelmező talizmán, jóseszköz és különféle varázslatok hozzávalója). Magyar vonatkozásban egy népmondai alak, a garabonciás diák fő ismertetőjele, hogy egy nagy könyvvel a hóna alatt utazik, ami mágikus erővel bír. A róla szóló történetek lényege sokszor az, hogy egy laikus kíváncsiságból kinyitja a garabonciás könyvét, mire nagy vihar támad, vagy más varázslatos dolog történik, amit majd csak a könyv bezárása állít meg.
A grimoire-oknak is természetesen tulajdonítottak varázserőket, belőlük is leginkább a kézzel írt fajtáknak. A mágikus hatalmát viszont nem csak a beleírt dolgok adták. Hosszú felszentelő rituálék léteznek a megfelelő erővel és szentséggel való felruházásukra, melyek után aztán különleges bánásmódot igényeltek a könyvek. Egy bársonyruhába tekerve kellett például tartani őket, és csak a megadott időpontokban volt szabad elővenni, nehogy az ereje sérüljön. Az így elkészített könyv pedig, a varázslatok és szellemidézések során nem csak az elmondandó szövegeket és a megjelenítendő ábrákat tartalmazta, hanem a belőle való felolvasással, illetve a munka helyszínén való elhelyezésével ő maga is egy, a mágusnak plusz hatalmat adó eszközként funkcionált.

Az Árnyak könyvének története
Amikor Gerald Gardner megjelentette könyveit a "boszorkányságról" (amiből aztán a mai wicca lett), azt mesélte el bennük, hogy beavatást nyert egy boszorkánytársaságba, és az ő gyakorlataikat tárja a nagyközönség elé. Az boszorkányok egyik legfontosabb kellékei között pedig emlegetett egy könyvet, amit úgy állított be, mint amit a boszorkányüldözések idejétől másolgattak le maguknak a tagok és a különböző mágikus és rituális szövegeiket tartalmazza. Először ezt a könyvet Ye Bok of ye Art Magickal névvel illette (ami műrégies angolsa annyit tesz, hogy „Az mágikus művészeteknek könyve”), ez pedig később át lett cserélve a ma is ismert Book of Shadows-ra, vagyis Árnyak könyvére. Ez a populárisan ismert történet, viszont a valóság az, hogy míg éppenséggel lehetséges, hogy Gardner tényleg találkozott egy mágia iránt érdeklődő csoporttal, ám az semmiképpen sem egy boszorkánytársaság volt. Varázskönyvvel pedig végképp nem rendelkeztek. Gardner könyve másoktól másolt szövegekből (pl. Alaister Crowley), saját alkotásaiból és a maga köré gyűjtött, boszorkányság iránt érdeklődők (pl. Doreen Valiente) munkáiból állt össze. Ez az, amit ma a gardneriánus Árnyak könyvének ismernek és ami magyarul is megjelent könyv formában. Később elkészült az alexandriánus Árnyak könyve is, amit az Alex és Maxine Sanders által alapított wicca ágazat „szent” irata lett. Ezek a könyvek az egyes wicca vonalak szertartásait, mágikus munkáit tartalmazzák, illetve főbb vallási kinyilatkoztatásait (pl. az Istennő intése, törvények, stb.).

Az árnyak könyve és grimoire ma
Ahogy a wicca kiszabadult a szoros beavatási rendszeréből, az árnyak könyve is új formát öltött. Az egymásról másolt és ugyanazt a rituális alapot tartalmazó szövegeket felváltotta az egyes gyakorlók teljesen mértékben maguk elgondolásai által összeállított könyvei. Sokáig egy kötelezően elkészítendő kellékként volt bemutatva az árnyak könyve a kezdő boszorkányoknak számára is, és még ma is bőven lelni olyan könyveket, amik így tesznek. Egyeseknél még a könyv mágikus jellege is megmaradt, sőt, olyat is olvastam már, hogy gonosz démonok vadásznak a benne rejlő tudásra, ezért különösen óvni kell. Ez utóbbi természetesen badarság, viszont jól mutatja, hogy a régi mágusok varázseszközként használt könyveinek az emléke még mindig él. Sokan továbbra is mágikus eszközként tekintenek rá, épp azért az az általános elképzelés róla, hogy a gazdáján kívül senkinek sem illik megírniteni. Ám ez megint csak olyasmi, ami a tulajdonoson múlik: ha őt nem zavarja, hogy egy ismerős, barát átlapozza, akkor senkinek sincs joga ebbe beleszólni.
Ma már minden újboszorkány, hacsak valaki nem tartozik egy olyan csoporthoz, amely ezt előírja, önmaga dönti el, hogy akar-e egyáltalán írni egy ilyen mágikus könyvet. Továbbá, a még tíz évvel ezelőtt is szinte monopóliumot élvező árnyak könyve elnevezés mellett ma már sokan inkább a grimoire-t preferálják. Összességében a vallási szövegek jobbára kikoptak belőlük, sokan csak varázslatokat és a különféle természetes dolgoknak tulajdonított varázserőket jegyzik bennük le. Mások szívesen készítenek hosszabb leírásokat az egyes újpogány ünnepek történetéről, vagy éppen különféle istenségekről, mitológiai lényekről. Általában egy-egy, esetleg tíz-húsz megfeleléseket tartalmazó táblázat is belekerül. Sokan már nem is kézzel írják őket, hanem kinyomtatják, vagy csak virtuális formában „az árnyak mappája” néven (angol: „folder of shadows”) nevezett fájlgyűjteményeket tartanak a gépükön. Mindezek mellett pedig "hivatalos" grimoire-okat nyomtatásban is jelentetnek meg, mind a múlt évszázadokban írottakat, mind új alkotásokat.

Grimoire vagy árnyak könyve?
A grimoire (a „hivatalos” régi szövegek mellett) bármely mágiát használó egyén varázslatokat és rituálékat tartalmazó saját összeállítású szöveggyűjteménye. Az Árnyak könyve ezzel szemben a wicca vallás szertartásait és főbb mágikus munkáit tartalmazó, mestertől tanítványra öröklődő írása. Legalábbis ideális esetben. A valóság az, hogy legtöbbször a két kifejezést egymással felcserélhetőként használják, és minden újboszorkánynak csak a saját döntésén múlik, hogy melyikkel illeti a saját könyvét. Én most itt megkülönböztetés képpen az eredeti, másolással terjedő Árnyak könyvéket nagy betűvel illetem, míg a bárki által megírható fajtájukat kis kezdőbetűvel.


Érdemes egy grimoire-t írni?
Először is azt kell tisztázni, hogy nem kötelező megírni semmi ilyesmit! Ha kedvünk van hozzá, akkor természetesen megtehetjük, de ha nincs, akkor mással is elüthetjük az időt helyette. A mellette szóló érvek között van, hogy benne egy helyre tudjuk összegyűjteni minden fontosnak tartott információt, amit csak fellelünk a különféle könyvek és weboldalak olvasgatása közben. Az is jó benne, hogy míg hozzá keresgélünk információkat, rengeteg új dologgal találkozunk, és az amúgy ismert témákban is elmélyíthessük vele a tudásunkat. Az olvasottak leíráshoz való rendszerezésével és összefogalmazásával pedig a fejünkben lévő információk is nagyobb értelmet nyernek, és új összefüggéseket pillanthatunk meg. Végezetül pedig, sokkal boszorkányosabb érzés lehet egy ilyen könyvből dolgozni szertartások és varázslatok alatt, mint kinyomtatott, vagy gyorsan lefirkált jegyzetekből.
Ellene szól viszont, hogy lassú munka, ami valószínűleg évekig tart, és aki a kézzel írást választja, annak még több erőfeszítésbe kerül. Az is előfordulhat vele, hogy elkezdjük, ám egy év után rájövünk, hogy teljesen máshogy kellett volna csinálnunk, ami nagyon bosszantó tud lenni. Én magam is talán a hetedik változatom idején adtam fel teljesen a grimoire-omon való szorgoskodást. Ezenkívül pedig sok időt is rá kell szánni, amiből a rohanó világunkban amúgy sem sok akad.

Mi kerülhet egy grimoire-ba?
Varázslatok (illetve azt mikor próbáltuk ki, hogyan vittük véghez pontosan és mik lettek az eredményei), szertartások, megidéző szövegek, ráolvasások, megfelelések, az elemek leírása, különböző dolgok mágikus alkalmazásának leírása (kövek, növények, állatok, stb.), istenek és istennők, növényekkel való munka (leszedésük, szárításuk, feldolgozásuk, alkalmazásuk), asztrológia, bolygók, mágikus időzítés, teliholdak, Hold, évkerék, szabbatok, tündérek, mitikus lények, jóslási módszerek, rúnák, szigillumok, tarot, meditációk, tarot, bájitalok, stb.

Egyéb opciók egy mágikus szöveggyűjteményre
Aki nem akar írni grimoire-t, annak sem kell aggódnia. A számunkra fontos szövegeket egyszerűen összegyűjthetjük egy mappába a számítógépünkön, vagy akár a telefonunkon is. Vagy tárolhatjuk őket egy felhőben a virtuális térben. De ki is nyomtathatjuk őket, vagy a kedvenc idézeteinket összemásolhatjuk egy Word dokumentumba, esetleg kézzel kiírhatóak egy jegyzetfüzetbe. Ami csak nekünk praktikus. Ezek már nem feltétlenül esnek bele a hagyományos grimoire kategóriájába, viszont attól még ugyanolyan hasznosak tudnak lenni, és sok esetben pedig jóval praktikusabbak.

Más köynvfajták
Ám a grimiore-ok mellett más könyveket is írtak a múlt emberei, amik egy boszorkányi gyakorlatba beilleszthetőek, illetve egy grimoire helyett használhatóak. Ilyenek például a herbáriumok, melyek növények leírásait és azok felhasználási módját tartalmazzák, beleértve akár mágikus tulajdonságaikat is. Ha a növényekkel való munka a kedvenc elfoglaltságainkhoz tartozik, akkor bele lehet kezdeni egy ilyen elkészítésébe is, vagy csak egy ilyenébe. Ennek a párja, az állatokat bemutató bestiárium, illetve a köveket részletező lapidárium.


Tippek grimoire írásához
  • elsőre egy olyan füzetbe kezdjünk el dolgozni, amit nem sajnálunk, ha esetleg valamit rosszul írunk le benne, rossz helyre teszünk, vagy később ki kell egészítenünk
  • ugyan bizonyára nagyon fogunk majd vonzódni a szép, kemény fedeles üres könyvekhez, ám nagy a valószínűsége, hogy szépségük miatt soha nem fogunk merni írni beléjük, így csak akkor költsük ilyen drága dolgokra a pénzünket, ha pontos terveink vannak vele kapcsolatban
  • felkészülhetünk arra is, hogy ha tényleg megtetszik a rajta való munka, akkor több grimoire-t is fogunk gyártani az évek során, vagy hozzá külön herbáriumot és lapidáriumot
  • nem muszáj hagyományos könyvnek lennie, szokás lefűzhető lapokat tartalmazó mappákat is annak nevezni
  • a lapokat le is laminálhatjuk, ami különösen jól jöhet rituálék és varázslatok során használt szövegeknél, hiszen ezek alatt könnyen cseppenhet a papírra folyadék, olaj, vagy viasz
  • nem kötelező kézzel írni, sokan vannak, akik a nyomtatott verziót választják, habár hagyományosan természetesen a kézzel írtnak tulajdonítanak több hatalmat (és az sokkal személyesebb is)
  • ne akarjunk egyszerre mindent leírni benne, hanem próbáljunk meg egy időben csak egy-két témára koncentrálni
  • habár szokás képekkel, rajzokkal, iniciálékkal és mindenféle ábrával kidíszíteni a lapokat, ám ez egyáltalán nem kötelező, ha nem érzünk rá késztetést, vagy csak nem vagyunk született Da Vincik
  • nem érdemes titkosírást használni hozzá, ha esetleg valakinek ez megfordulna a fejében; a lényeges benne, hogy könnyen olvasható legyen (akár gyertyafénynél is), és mindig meg tudjuk lelni benne, amit keresünk, ezeket pedig csak nehezíti a megszokottól eltérő ábécék használata
  • nem szükséges semmit sem kimásolni a már létező grimoire-okból, vagy árnyak könyvékből! 
  • ha idézünk valakitől, akkor érdemes odaírni, hogy pontosan honnan és kitől is, hogy ha pár év múlva vissza szeretnénk keresni a forrását, akkor hamar rátaláljunk (mert úgy is elfelejtjük....)
  • ne a tökéletesség lebegjen a szemünk előtt, hanem a hasznosság!
  • ami nem érdekel, arról ne is írjunk bele!
  • amiről tudjuk, hogy soha nem fogunk vele dolgozni, szintén ne kerüljön a grimoire-unkba (pl. ha tisztában vagyunk vele, hogy a búbos banka agyvelejével soha nem fogunk foglalatoskodni, akkor azt sem kell leírni, hogy mire is jó, de ugyanez igaz a nehezen beszerezhető növényekre is, vagy az általunk nem kedvelt mágikus technikákra)
  • és nem kell kétségbe esni, ha valamit elrontunk! A hibák adnak karaktert és egyéniséget a munkáknknak! És ha tudnánk, hogy hány elődünk hibázott már mágikus szövegek másolása közben, akkor nem is éreznénk olyan rosszl magunkat (pl. több varázslat szövegének azért is van sok változata, mert a középkori írástudók, akik ezeket másolták, félreírták őket)

~ ~ ~

Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is az árnyak könyvével és az őszi napforduló ünnepével ismerkedünk meg.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...