2017. augusztus 16., szerda

Boszorkányiskola 18. lecke: az égitestek







Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola tizennyolcadik leckéjén! Ezen a héten tovább bővítjük asztrológiai ismereteinket az égitestek jelentőségének megismerésével, továbbá egy gyakorlatsorozat keretében közeledni is megpróbálunk feléjük.

~ ~ ~

Az előző leckében átvettük, hogyan is működik a gyakorlati asztrológia egy része, mint a mágikus időzítést meghatározó tényező. Ezúttal a bolygók szerepét nézzük meg a mágiában, ami szintén nem kis múltra tekint vissza. A legkorábbi nép, akik a bolygókkal és mozgásukkal alaposan foglalkoztak a Mezopotámia területén élő városállamok lakói voltak. A tudásuk aztán szétterjedt a környező területek népeihez is, akik volt, amit elvettek és volt, amit hozzátettek a rendszerükhöz. Az egyiptomiak és a görögök, a két népen át pedig a rómaiak is alapvetően tőlük származtathatják az asztrológiájukat. Érdekesség egyébként, hogy az asztrológia szavunk is görög eredetű, és az astra, vagyis „csillag” és a logos, azaz „beszéd, szó, mintázat” szavakból tevődik össze, tehát úgy is fordíthatjuk, mint a „csillagok szava/mintázata”.
Az első képzetek minden bolygóhoz egy-egy istent rendeltek, akiknek aztán megvolt a maguk fennhatósága az emberek életében. Talán mindannyiunk által ismert ebből a római rendszer, mely pl. Vénuszt, Venusszal, a szerelem istennőjével kapcsolta össze, míg a Marsot Marssal, a háborúéval. A középkor és reneszánsz folyamán pedig ezekből a rendszerekből (illetve az arab ilyen vonatkozású tudásból, ami Európába került) egy sajátos mágikus technikát dolgoztak ki, mely a bolygók hatását volt hivatott kihasználni. Ez a planetáris, vagy asztrális mágia, amit nézzük meg most ezt egy kicsit közelebbről.

A világnézeti alapok
A reneszánsz asztrológia és az azt felhasználó mágia egy sajátos világnézeten alapult. Ma már kevesen (már ha egyáltalán bárki) tartja igaznak ezt, ám a mai mágikus technika megértéséhez fontosnak találom, hogy tisztában legyünk a régmúlt elképzeléseivel. Ugyanis a kettő rokona egymásnak; a mai változat általában a régi gyakorlatát használja fel, vagy nem törődve a magyarázatokkal, vagy bolygók „energiáit” helyettesítve be helyettük. Tehát a most bemutatott elgondolás nem egy kötelezőnek elfogadandó valami, hanem csupán a mai rendszer megértését segítő leírás.
A múltban három részre osztva képzelték el a világot. Ebből az egyik volt az isteni, vagy angyali világ, mely a plátói ideákat és archetípusokat tartalmazta. E mellett ott volt még a mi anyagi világunk is, illetve a kettőt összekötő égi világ, melyben az anyagi elveszti testét, az isteni ideák pedig formát öltenek. Ezek hárman pedig egy nagy egészet alkottak, melynek részeit a spirituális szimpátia és megfelelések láncai kötnek össze, így mindegyik világ befolyással volt a másik kettőre is. Egy példán keresztül talán könnyebb lesz megérteni. A szerelem, szeretet isteni ideája lakozik az isteni világban, ami az égi világban a Vénusz bolygóként jelenik meg, az anyagiban pedig a szerelmespárokban, a bronzban, a galambokban, a rózsában, stb. Az összekötő „szimpatikus láncok” pedig végigfutnak a szerelem ideájától le, egészen a szerelmes ember testébe, illetve minden egyébbe, amit a Vénusz megfelelésének tartanak. Így például, ha a szerelem ideáját szeretnénk magunkhoz közelebb tudni, akkor a Vénusz bolygó megfeleléseivel kell körülvennünk magunkat, vagy a Jupiterével, ha igazságot szeretnénk, a Merkúréval, ha jobb kommunikációt, stb.

A mágikus alkalmazás
Talán már a fentiekből is kitűnhet, hogy pontosan hogyan is működik a bolygók varázslatbeli felhasználása. A célunkkal megegyező bolygó hatása alá tartozó anyagi dolgokat kell összegyűjteni egy varázslathoz, majd azt az adott bolygó idejében véghezvinni és már kész is a mágia. Ez mind nagyon szép és jó, de mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy akkor konkrétan hogyan is kell ezt csinálni?
A reneszánsz módszert, mely főként a planetáris talizmánok készítésén alapult ma is alkalmazzák, ha kisebb változtatásokkal is. Ez pedig egy igen bonyolult munkafolyamat tud lenni. Meg kell hozzá állapítani a megfelelő időpontot, amikor a munkához kiválasztott bolygó ereje a legnagyobb. Ez egyrészt függhet a bolygó égi állásától, illetve látszólagos mozgásától. Egyszerűbb és hétköznapokban is jobban használható rendszer hozzá a napok és órák különböző égitestek alá való rendelésének a rendszere, mely egyébként az ókori görög asztrológiáig nyúlik vissza. Ez természetesen a mágikus időzítés technikájával egyezik meg, annak az eredete.
Miután megleltük a megfelelő időpontot, szükségünk lesz egy képre (pl. pentákulumra), illetve egy olyan anyagra, amire ezt majd rávéshetjük, rárajzolhatjuk. Az ilyen képek fellelhetőek a középkori és reneszánsz varázskönyvekben (amik mai kiadásban is megjelentek, pl. a Salamon kulcsai magyarul is olvasható), míg hagyományosan valamilyen (a bolygóhoz kapcsolt) fém darabkára (lemez, gyűrű, medál, stb.) vésték azt fel. Kellett még hozzá a bolygóhoz illő füstölő, vagy más, hozzá rendelt tárgyak és a bolygó szellemét a talizmánba idéző varázsszöveg (amik szintén a már említett könyvekben fellelhetőek, vagy pl. az orphikus himnuszokat is használják ilyen formában). Ha ez mind megvan, akkor a kiválasztott időpontban a felvéssük/felrajzoljuk a képet, megidézzük a megfelelő planetáris erőt, megfüstöljük a talizmánunkat és kész is a varázslat. Nagyon tömören ennyi az egész.
Ám nem kell megijedni, a legtöbb újboszorkányt ez a fokú bonyolultság nem érdekli. Általában a mai gyakorlók érdeklődése kimerül abban, hogy melyik nap érdemes milyen munkát végezni, illetve, hogy az egyes bolygókhoz milyen képzeteket társítanak. Ez utóbbi segítséget nyújthat abban, hogy egy-egy varázslathoz milyen hozzávalók szükségesek, míg az előbbi természetesen a mágikus időzítést biztosítja.

Az égitestek
Mielőtt még tényleg belekezdenénk, hadd jegyezzem meg, hogy itt most csak, a már az ókorban is ismert égitestekkel fogunk foglalkozni, tehát a Nappal, Holddal, Merkúrral, Vénusszal, Marssal, Jupiterrel és Szaturnusszal. Habár a modern mágiában már a később felfedezett bolygóknak is megalkották a maguk feltételezett tulajdonságait, de, mint ahogy a Plútó bolygó, nem bolygó léte is mutatja, ezek elég bizonytalanok lehetnek. Éppen ezért én most nem is szólok róluk.

Nap
Elem: tűz
Állatövi jegy: oroszlán
Fém: arany
Ásvány: borostyán, vérvörös karbunkulus, sárga gyémánt, rubin, topáz, jácintkő, krizolit,
Szín: sárga, arany, vörös
Füstölő: fahéj, szegfűszeg, tömjén, olibanum, mirha, cédrus
Állat: oroszlán, sas, fehér ló, bogár, szkarabeusz, kakas, tojás, sólyom, kos, szfinx, krokodil, bika, tengeri csillag, főnix, páva, hattyú, héja
Növény: akácfa, angyalgyökér, kőris, nyírfa, kígyógyökerű keserűfű, seprűzanót, földi tömjén, acsalapu, vérehulló fecskefű, imola, kamilla, fahéj, citrusfélék, szalmavirág, szemvidítófű, kunkor, hibiszkusz, mályvarózsa, boróka, babér, lótusz, lestyán, körömvirág, orvosi ziliz, fagyöngy, bazsarózsa, rozmaring, ruta, sáfrány, orbáncfű, harmatfű, napraforgó, szőlő, dió, nyárfa, lóhere, muskátli, rizs, szerecsendió, hajnalka, ánizs, édeskömény, mandula, őszi kikerics, olajfa, ezerjófű, gyömbér, pálmafa,
Emberi test: agy, szív, csontvelő, inak, a férfiak jobb szeme, a nők bal szeme
Hozzá kapcsolják: királyság, büszkeség, remény, szerencse, akarat, fény, tevékenység, hőség, szárazság, irányítás, teremtés, öröm, nyereség, siker, újjászületés, teljesítmény, igazság, mohóság, barátság, növekedés, gyógyulás, tudatosság, örökség, megvilágosodás, tiszta fény, lelkierő, felébredt tudat, az értelem fénye, örök, változatlan törvények, hatalomvágy, Istenaspektus, életerő, tiszta, elvont szellem, férfiasság, pozitív, jang energia

Hold
Elem: víz
Állatövi jegy: rák
Fém: ezüst
Ásvány: holdkő, gyöngyház, kvarc, hegyikristály, szelenit, tengerzöld berill, türkiz, minden puha kő
Szín: fehér, ezüst, sárgásfehér, fekete, piros, halvány zöld
Füstölő: kókusz, ginzeng, jázmin lótusz, szantálfa
Állat: hegyi kecske, macska, kutya, íbisz, nyúl, ló, elefánt, rák, szarvasbika, nőstény róka, delfin, fóka, kígyó, veréb, nyaktekercs, vidra, csigák, kagylók, kakukk, liba, lúd, kacsa, bagoly, teknős, angolna
Növény: akanthusz, kígyónyelv, agávé, banán, hasznos földi tömjén, káposzta, kamilla, tyúkhúr, kakukktorma, uborka, veronika, gombák, tengeri iringó, sárga nőszirom, saláta, lizinka, lótusz, liliom, dinnye, fokhagyma, holdruta, mirtusz, éjszaka virágzó növények, mák, vadkörte, pipacs, úritök, porcsinrózsa, vadrózsa, fehér rózsa, muskotályos zsálya, orbáncfű, tengeri hínár, varjúháj, leveles zöldségek, téli viola, vizitorma, vízililiom, jukka, vízi növények, tavirózsa, fűzfa, tök, kövirózsa, karfiol, zsálya, nárcisz, viola, erdei ibolya, endívia
Emberi test: fej, agy, has, férfiak bal oldala, nők jobb oldala, dührohamok, szélhűdés, görcsök, elmebaj, idegbaj, női nemi szervek, menstruáció, máj, inak betegségei, meghűlés okozta elesettség
Hozzá kapcsolják: nők, születés, halál, idő, eső, dagály, tenger, harmat, víz, ondó, folyadék, havivérzés, hideg, nedvesség, árnyék, ciklikus változások, megérzések, ihlet, költészet, nemzés, termékenység, anyaság, nőiesség, anyaméh, szülés, hangulatváltozás, személyiség, alkotóerő, érzelmek, pszichikus képességek, növekedés, rokonszenv, irigység, változékonyság, igézet, álom, titok, holdkórosság, kereskedelem, lopás, lustaság, gonosz gondolatok, tudattalan, Istennő-aspektus, vizes jelleg, utazás (különösen a vízi út), az idő talánya, a bölcsesség belső szeme

Merkúr
Elem: levegő
Állatövi jegy: ikrek (férfi aspektusa), szűz (női aspektusa)
Fém: higany, ötvözetek
Ásvány: achát, borostyán, smaragd, opál, peridot, füstkvarc, tigrisszem, topáz, többszínű kövek
Szín: ibolya, narancssárga, keverék színek
Füstölő: szerecsendió, stórax
Állat: prérifarkas, róka, sakál, madarak, kékszajkó, íbisz, összefonódó kígyók, papagáj, hiéna, majom, róka, mókus, pók, fecske, méhek, sáska, daru, bogarak
Növény: mandula, kőris, acsalapu, zeller, pimpó, medvetalp, ördögharaptafű, kapor, örvénygyökér, édeskömény, görögszéna, páfrány, hagymaszagú kányazsombor, mogyoró, lonc, kövirózsa, levendula, nézsit, édesgyökér, májusi gyöngyvirág, szerecsendió, mandragóra, árvalányhaj, majoránna, eperfa, mirtusz, petrezselyem, gránátalma, macskagyökér, kutyatej, kömény, sárgarépa, petrezselyem, zab, bab, majoránna, édesgyökér, macskagyökér, bodza, dió, tüdőfű, festéktartalmú növények
Emberi test: tüdő, nyelv, kéz, comb, észlelés, epilepszia, őrület, depresszió, agybajok, dadogás, memóriazavarok, száraz köhögés
Hozzá kapcsolják: írás, hírközlés, levelezés, ékesszólás, kereskedelem, adósságok, értele, okosság, félelem, mágia, hamisság, tolmácsolás, szerelem, gazdagság, bölcsesség, utazás, csavargás, furfangosság, tolvajlás, tudomány, emlékezet, alkotóerő, elme, okkult erők, torna, birkózás, üzletkötés, újjászületésben rejlő bölcsesség, kézügyesség

Vénusz
Elem: föld
Állatövi jegy: bika (női aspektusa), mérleg (férfi aspektusa)
Fém: réz
Ásvány: borostyán, smaragd, jade, lapis lazuli, malachit, gyöngy, rózsakvarc, szodalit, türkiz, korall, aventurin, karneol, zafír, alabástrom, krizolit, berill
Szín: zöld, smaragdzöld, indigó, rózsaszín, fehér
Füstölő: benzoé, jázmin, rózsa, ibolya, mirtusz
Állat: galamb, hiúz, hattyú, nőstény szarvas, kecske, veréb, tyúk, pelikán, fülemüle, fecske, delfin
Növény: akácvirág, éger, kutyabenge, alma, menta, orgona, bodza, cseresznye, kankalin, rózsa, búza, széles levelű útifű, eper, barack, ibolya, ribizli, muskátli, sóska, körte, szilva, nyírfa, nefelejcs, datolya, banán, articsóka, szamóca, rozmaring, gyöngyvirág, liliom, nárcisz, olajfa, narancs, fekete üröm, kakukkfű, mandula, koriander, barack, szilva
Emberi test: hüvelykujj, hideg és nedves betegségek, vese, ágyék, fartájék, has, méh, máj, szív, gyomor, női nemi szervek, hát, nemi betegségek, cukorbetegség
Hozzá kapcsolják szerelem, szeretni tudás, kéjvágy, társadalom, harmónia, vonzerő, barátság, öröm, szépség, nemiség, fogékonyság, társulások, zarándoklat, elvont érzelmek, szeretők, idegenek, testi vágy, jóni, nőiesség

Mars
Elem: tűz
Állatövi jegy: kos (férfi aspektusa), skorpió (női aspektusa)
Fém: vas, acél
Ásvány: vérkő, gránát, rubin, pirit, tigrisszem
Szín: piros, élénksárga
Füstölő: fenyő, sárkányvér
Állat: kos, fakopács, párduc, tigris, keselyű, róka, ló, légy, farkas, leopárd, medve, cápa, skorpió, sólyom, holló, kárókatona
Növény: aloé, macskagyökér, szellőrózsa, kapotnyak, borbolya, bazsalikom, orvosi tisztesfű, seprűzanót, vajvirág, fekete földitök, égertövis, erős paprika, metélőhagyma, koriander, medvetalp, foltos kontyvirág, sárkányvér, fokhagyma, encián, gyömbér, sülzanót, galagonya, magyal, magyaltölgy, komló, torma, festőbüzér, mustár, csalán, hagyma, bors, retek, iglice, nehézszagú boróka, ezerjófű, dohány, tárkony, bogáncs, gyújtoványfű, macskagyökér, fehér üröm, fokhagyma, rebarbara, borsó, fenyő, tea, dohány, mustár, komló, csalán, fekete retek, kapor
Emberi test: vese, epehólyag, here, bal fül, migrén, rühesség, koraszülés, seprűvénák, kolerikus betegségek, krónikus láz, fisztulák, minden férfi nemi szervi baj, arc sebek
Hozzá kapcsolják: születés, harag, cselekvés, munka, növekedés, energia, támadás, hadviselés, gyűlölködés, konfliktus, erő, anyajog, börtön, nemi vágy, szenvedés, testi erő, mozgékonyság, férfiasság

Jupiter

Elem: víz
Állatövi jegy: nyilas (férfi aspektus), halak (női aspektus)
Fém: ón, cink
Ásvány: ametiszt, krizolit, zafír, smaragd, topáz, jácint, márvány, kvarc
Szín: kék, sötétkék, királykék, bíbor, hamuszín, sárgászöld
Füstölő: cédrus, szantálfa, szerecsendió, masztix
Állat: sas, egyszarvú, birka, szarvas, elefánt, sárkány, gólya, fülemüle, méhek, fácán, delfin, bálna,
Növény: libapimpó, ánizs, kőris, erdei gyömbérgyökér, citromfű, jégcsapretek, orvosi tisztesfű, fekete áfonya, borágó, turbolya, szelíd gesztenye, katáng, pimpó, lóhere, tarackbúza, pitypang, lórom, füge, gímpáfrány, kövirózsa, izsóp, borókabogyó, hárs, tüdőfű, juharfa, tisztesfű, menta, fagyöngy, szerecsendió, tölgyfa, olajfa, piros rózsa, zsálya, dió, spárga, gesztenye, pálma, tölgyfa, juhar, petúnia, szegfű, jázmin, százszorszép, vadrózsa, izsóp, oroszlánszáj, begónia, málna, majoránna, bazsalikom, mandula
Emberi test: májproblémák, bal fül, tüdő, szív, görcsök, gerincfájdalom, vérbajok, láz, felfúvódás
Hozzá kapcsolják: bőség, kedvesség, növekedés, filozófia, vallás, ideálok, vezetőképesség, autoritás, kontroll, üzleti ügyek, önuralom, becsület, befolyás, intuíció, igazságosság, szerencse, a tudata, pénz, lehetőségek, optimizmus, hatalom, büszkeség, problémák, jólét, spiritualitás, siker, egészség, bölcsesség

Szaturnusz
Elem: víz, föld
Állatövi jegy: bak (női aspektusa), vízöntő (férfi aspektusa)
Fém: ólom
Ásvány: azurit, karneol, hematit, vasérc, ónix, gyöngy, rubin, zafír, lápisz, minden, nem csiszolható, hétköznapi kő
Szín: fekete, kék, sötétkék, indigó
Füstölő: füstike, mirha, pacsuli
Állat: varjú, holló, ökörszem, szamár, macska, nyúl, egér, vakond, varangy, vaddisznó, denevér, lappantyú, bagoly, feketerigó, páva, kutya, farkas
Növény: sisakvirág, éger, bükkfa, cékla, árpa, kígyógyökerű keserűfű, vadkender, búzavirág, pozdor, ciprus, nárcisz, tiszafa, somfa, szil, királypáfrány, hunyor, bürök, beléndek, magyal, zsurló, kardvirág, moha, repkény, mandragóra, naspolya, ökörfarkkóró, fekete csucsor, mák, árvácska, gránátalma, nyárfa, birsalma, pásztortáska, Salamon pecsétje, fodorka, tamariszkusz, édesgyökerű páfrány, szomorúfűz, festő csülleng, tiszafa, árpa, maszlagos nadragulya, fekete nadálytő, kender, közönséges füstike, ruta, fagyöngy, köles, borostyán, kender, örökzöld, fekete nyárfa, kömény
Emberi test: jobb fül, fogak, reuma, remegés,
Hozzá kapcsolják: tudás, idő, hideg, béke, sötét, fegyelem, biztonság, társadalmi rend, korlátozás, óvatosság, halál, építkezés, történelem, magány, tunyaság, könnyek, szerkezetek, mutáció, földművelés, tantételek, türelem, megkötés, akadály, öregkor, ésszerű gondolkodás, kitartás és állhatatosság, karma ledolgozása a fejlődés révén

A napok bolygói
Hétfő: Hold
Kedd: Mars
Szerda: Merkúr
Csütörtök: Jupiter
Péntek: Vénusz
Szombat: Szaturnusz


Ráhangolódás a bolygókra
Az újboszorkányságban sokszor alkalmazott technika a különböző dolgokon való meditálás, az azokra való ráhangolódás. Ezt alapvetően bármivel meg lehet tenni és mi most a bolygókkal fogjuk kezdeni, egy héten keresztül. Az egész nagyon egyszerű, csupán csak minden este, általában sötétedés után egy kis idő kell hozzá (úgy fél óra, a Nap esetében az természetesen nappal), valamint az égitestek jelképe (a legalapvetőbbekről itt fellelhető egy kép), pár megfelelése. Így pl. szerdán, a Merkúr napján, egy annak megfelelő színű gyertyát gyújtsunk, a neki illő füstölővel, a gyertya fénye elé pedig egy lapra lerajzolva helyezzük el a bolygó szimbólumát. Ha nincs hozzá megfelelő árnyalatú gyertyánk, akkor a ruhánk színe legyen a hozzá illő, míg a gyertyánk lehet egyszerű fehér. Ha nincs megfelelő füstölőnk, gyújthatunk bármi mást, ami az adott égitest növényének számít, vagy ezt el is hagyhatjuk. Illetve, ha rendelkezünk vele, viselhetünk a bolygóhoz tartozó ékszereket, ékköveket is. Ami csak nekünk jólesik.
Mikor összeszedtük a hozzávalókat, a nyitott ablak elé, vagy még jobb, ha a szabad ég alatt letesszük őket, meggyújtjuk a gyertyát és a füstölőt, mi magunk pedig kényelmesen leülünk. Nézhetjük az eget, vagy a szimbólumot, esetleg váltogathatjuk is köztük a figyelmünket. A tudatunkat csendesítsük le, hagyjuk el a belső monológunkat. Töltsük meg magunkat az égitest gondolatával. Képzeljük el őt magunk előtt, alaposan kövessük végig a szemünkkel a jelképét, csodáljuk az eget. Hagyjuk, hogy átjárjon minket a bolygó érzése. Ha úgy érezzük, a saját szavainkkal meg is szólíthatjuk őket. Figyeljük meg, milyen képek, gondolatok, érzések merülnek fel bennünk. Ne erőltessünk semmit, csak adjuk át magunkat az érzékelésnek.
Ezt addig végezzük, ameddig csak jólesik. A végén álljunk fel, takarítsunk el, majd együnk és igyunk egy kicsit. Jegyezzük le tapasztalatainkat. Ezt egy hétig minden nap ismételjük el, a naphoz rendelt égitesttel.

~ ~ ~
Ennyi volt ezen alkalomra a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a szertartásos mágiával és a mágikus körrel ismerkedünk meg.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...