2017. július 30., vasárnap

Boszorkányiskola 15. lecke: Lughnasadh




Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola tizenötödik leckéjén! Ezen a héten megismerjük Lughnasadh ünnepét, szokásait és szimbólumait. Majd egy rituálé keretében meg is emlékezünk róla.

~ ~ ~

Lughnasadh (lúnasza), augusztus elseje, az aratás kezdetének a neopogány ünnepe. Európában több helyen is ekkortájt végzik a kenyérgabonák (búza, rozs, árpa és társaik) learatását, vagy ilyenkor fejezik be. Épp ezért Lughnasadh a bőségről emlékezik meg, amit a Föld és a rajta élő növények nyújtanak számunkra, és egyben a mindezért való hálaadás alkalma is.

A szabbat: Lughnasadh, vagy Lammas
Lughnasadh (lúnasza) egy a kelta eredetű, „nagyobb” szabbatok közül. Ez az első az aratási ünnepek (Lughnasadh, Mabon, Samhain) sorában, és az aratás kezdetéről emlékezik meg. Elvileg valaha a keltáknak az ősz kezdete volt, és valóban: habár augusztusban még nagy melegek várhatnak ránk, de a természet már most átbillent a növekedésből a maghozásba és termésérlelésbe.
Két nevet is szoktak manapság használni rá Lughnasadh és Lammas. Lammas, az angol loaf-mass (vekni/cipó és mise) szavak összeolvadásából jött létre, ami az ekkori keresztény kenyérmegáldási szokásokra utal. Másik neve, a Lughnasadh kelta eredetű, és jelentése Lugh (egy kelta isten) násad-ja (játékai, összejövetelei).
Ennek az alkalomnak a megünneplése július 15-től augusztus 15-ig tartott, viszont az események tetőpontja augusztus elseje volt, habár egyes helyeken július utolsó, vagy augusztus első vasárnapján tartották. Erre az időre összegyűltek a törzsek a nagykirály alatt, hogy megbeszéljék a politikai ügyeiket, törvényeket hozzanak és bíráskodjanak. Ám az egyszeri embereknek is kijutott ekkor a mulatságból, mivel nagy sportversenyeket és vásárokat rendeztek a tömegek szórakoztatására. Bizonyos elgondolások szerint ennek az alkalomnak a megünneplése hegytetőkön vagy szent források mellett zajlott, itt játszottak és versenyeztek az emberek, sőt, még egy bika feláldozásának a lehetősége is felmerült a feltételezhető ünneplési módok között.
A tudósok igen bizonytalanok ennek az fesztiválnak az eredetével és funkciójával kapcsolatban (mint szinte minden kelta ünnepnél). Magából a fesztivál időpontjából arra lehet következtetni, hogy ez volt az első aratás ünnepe. Ezzel viszont Lughnasadh kiválna a többi kelta ünnep sorából, lévén azok az állattartás ciklusaihoz igazodnak, nem pedig az agrártevékenységekhez. Továbbá az aratásünnep teóriára nincsenek bizonyítékok, hiszen ezt az alkalmat majd csak az angolszászok nevezték el az "első gyümölcsök ünnepének". Az is lehetséges, hogy eredetileg a nyájak nyári összetereléséhez kötődött ez az alkalom.
A talán legismertebb és legmisztikusabb eredetmagyarázat szerint az ünnep neve Lugh istentől származik, aki a mítosz szerint nevelőanyja tiszteletére rendezte meg először az ekkor szokásos játékokat, versenyeket. A történet így szól:
Lugh nevelőanya, Tailtu (vagy Táiltiu, aki a feltételezések szerint egy földistennő lehetett) kivágott egy nagy erdőt, hogy a földet meg tudják művelni az emberek, ám a nagy megerőltetés halálosan legyengítette. Ahogy a Tailtu a halálos ágyán feküdt, az ír emberek köré gyűltek, akiktől azt kérte, hogy tiszteletére halála után tartsanak temetkezési játékokat (ez egy ősi szokás, amely atletikus versenyekből állt a nemrég elhunyt hős tiszteletére). Azt is megjósolta, hogy amíg ezeket a játékokat minden évben megtartják, Írország nem marad dal nélkül. 
Természetesen erre a magyarázatra még kevesebb a bizonyíték, mint a többire, viszont az nagyon is lehetséges, hogy Lugh isten követői hozták be ezt az ünnepet az ír keltákhoz az istenükkel együtt (aki maga is a kelta panteon egy később született tagja). Ez talán azt is megmagyarázná, hogy azt a fesztivál miért is a földműveléshez kötődik az állattartás helyett. Viszont ez mind csak feltételezés....

A megünnepléséről
Kevés információval rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy hogyan is ünnepelhették az ókori, vagy akár a kora középkori kelták ezt az ünnepet. Magának a pontos időpontjának a meghatározása is elég nehézkes, a György-naptár bevezetésének köszönhetően: e miatt keletkezett az "új" és a "régi" Lughnasadh, amiket augusztus elsején és augusztus 12-én tartottak meg. Hogy ezt még tovább fokozzuk, az ünnepet sok helyen nem is ezeken a napokon ülték meg, hanem (ahogy már fentebb is olvasható) a hozzájuk legközelebb eső vasárnapon.
Mivel forrásunk nincs róla, így csak különféle elképzelések születhettek az évek folyamán arról, hogy hogyan is nézhetett ki egy pogány kori Lughnasadh fesztivál. Egy teóriák szerint az ünnep több mozzanatból is állt. Legelőször is, learatták a legelső kévéket a gabonatermésből, majd hegytetőkre vitték azokat, ahol felajánlották őket az isteneknek. Ezután minden résztvevő fogyasztott az elkészített lakomából, ami az aratásból származó magokból és áfonyából, valamint egy feláldozott bika húsából állt. Habár, erre az ünneplési módra csupán Írországból származnak szórványos bizonyítékok, de attól még Lughnasadh végig a középkorban igen fontos napnak számított. Vásárokat tartottak ekkor, béreket fizettek ki, és a helyi tisztviselőket is ekkor választották.
De bármi is legyen az igazság a történelmi fesztiválról, a neoboszorkányok számára már határozottan egy, az aratás kezdetét megünneplő fesztiválnak számít. Magyar vonatkozásban azonban érdemesnek tartom megjegyezni, hogy idehaza az első gabonák learatása augusztus elsejére már általában befejeződik, így, ha a helyi viszonyokhoz akarunk igazodni, akkor nem annak a kezdetéről, hanem a végéről emlékezzünk meg.

Szimbólumai
Érett kalász: aratóünnepről lévén szó ez talán a legnyilvánvalóbb jelképe. A kalász képe magában hordozza a bőség, a jó termés és a gazdagság jelentését. Aranyló színe és a sok kis apró magja a jólét ígérete.
Gabonanövények: a kalászhoz hasonlóan a gazdagság és a biztos megélhetést szimbolizálják.
Szalmabábuk: a learatott növények megszemélyesítői, és a növényekben lakozó szellemek fizikai másai.

Ezen nap egyéb ünnepei 
Maga augusztus elseje nem igazán rendelkezik kimondottan rá eső ünnepekkel, viszont egész Európában szokás volt valamilyen módon megünnepelni a gabonák learatását. Magyar szokásokat tekintve, az aratást július elejének a közelében kezdik, pontos időpont természetesen nem létezik (habár régen kötötték bizonyos szentek napjaihoz, de nem általánosan), mivel a növények mindig eltérő időpontban kezdenek el érni. Csupán a legközismertebb növényeket tekintve (és nem véve figyelembe az őszi és a tavaszi vetéseket), először az árpa érése kezdődik, ezt követi a búza, majd a rozs, s legvégül a zabfélék.
Történelmileg az aratáshoz nem sok babona fűződött, hiszen a termékenység megvarázslása ilyenkor már értelmetlen. Viszont azért ismert pár szokás, mely hozzá kapcsolódott. Az aratás kezdetét például több tabu is övezte: tilos volt azt elkezdeni újholdkor, kedden és pénteken (mert üres lenne a búza feje), vagy ha halott volt a faluban. Az munka befejezése előtt egy köteg gabonát „lábon” (vagyis levágatlanul) hagytak, az égi madarak, vagy esetleg Szent Péter lova számára, de volt olyan hely is, ahol azt tartották róla, hogy megvédi a következő évi termést a zivatarkároktól (az utolsó kévéről bővebben itt lehet olvasni). Aratóünnepeket is volt szokás tartani olyan helyeken, ahol többen összegyűltek a munkát elvégezni (kalákák esetén, vagy gazdag emberek földjein). Jellemző volt ez a gyakorlat az egész magyar nyelvterületre, és gyökerei egészen a középkorig nyúlnak vissza. Az aratás befejezése után a földeken dolgozók búzakalászból aratókoszorút fontak, melyet aztán mezei virágokkal és szalagokkal díszítettek. Ezt a koszorút a munkások, ünneplőruhában vitték a föld tulajdonosának a portájára, ahol a koszorút vagy vivőjét a gazda, esetleg a gazdasszony, vízzel locsolta le, bőség- és esővarázsló rítusként. A föld gazdája ezután megvendégelte az embereket, sőt még táncmulatságokat is rendeztek a munka befejeztének örömére. A koszorút pedig a házban, kitüntetett helyen akasztották fel, majd vetéskor a szemeket kimorzsolták belőle, és összekeverték a vetőmaggal, hogy biztosítsák a jövő évi termést.

Megfelelései
Egyéb nevei: Sun, Lammas, Lughnasa, Lunasa, a zöld kukorica ünnepe, első aratás, Ceresalia, augusztus estéjé, Elembiuos, Cardenas ünnepe, az új kenyér ünnepe, Tailltean játékok, Teltain Cornucopia(Strega), aratási otthon, Thingtide (teuton), Laa Luanys, Elembious
Füstölők: szantálfa, rózsa, aloé, tömjén, aloéfa, csipkerózsa, rozmaring, kamilla, eukaliptusz, kukorica, golgotavirág, szegfűbors, vanília
Eszközök: kard
Kövek: citrin, malachit, borostyán, sárga gyémánt, peridot, aventurin, szardonix, macskaszem, arany topáz, agát, obszidián, rodokrozit, tiszta kvarc, márvány, gránit, karneol, mágnes
Fémek: bronz, arany
Szimbólumok, dekorációk: csuhébaba, gyékényszőttes, szalmafonás, búzakéve, kukoricacső, magok, kenyér, telihold, búza, napraforgók, gomba, bőségszaru, kenyérkosarak, dárda, üst, kasza, sarló, learatott növények, isten-formára mintázott sütemények, fallikus szimbólumok, szalma
Színek: sárga, narancs, zöld, barna, arany, szürke, vörös, bronz, cserszín, lila, gesztenyebarna
Ételek: kenyér, házi kenyér, almabor, fekete bogyós ételek, lepények, zselék, rizs, gyógyteák, kukorica, bogyóval készült piték, minden ekkori étel, árpasütemények, magok, vadalma, bárányhús, bodzabogyó bor, legyezőfű tea, gomba, burgonya, áfonya (és vele készült ételek)
Istenségek: Mars, Silvanus, Tyr, Tiw, Tin, Venus, Juno, Héra, Nemezis, Fortuna, héroszok, Hesperidák, Lugh, Napisten, Rhiannon, Epona, Tailte, Tammuz, Deméter, Perszephoné, Cerridwen, Baál, Crom Dubh, nap- és anyaistennők, Demeter, Ceres, mezőgazdasági istenek, az Anya, Dana, Seelu, Luna, Ízisz, Lleu, Lugh, Dagon, Dionüszosz, Tanus, Taranis, Tina, Lahar, Gaia, Libera, Robigo, Alphito, Liber, Neper, Ningirsu, Ódin, Ozirisz, Bacchus
Növények: mindenféle gabona, szőlő, fekete bogyós gyümölcsök, napraforgó, hanga, magyal, kukorica, rozs, búza, ginzeng, arabmézga virágai, szeder, vadalma, körte, aranyvessző, bazsarózsa, sarkantyúka, lóhere virága, cickafark, kunkor, verbéna, vízi kender, pipacs, búzavirág, rózsa, murok, mirtusz, selyemkóró, ír moha, fokhagyma, hagyma, menta, aloé, bazsalikom, almalevél, eperlevél, málna, áfonya, fekete üröm, komló, zab, mogyoró, fekete nadálytő, büdöske, bodza, kőris, kámfor, boróka, mandragóra, majoránna, kakukkfű, berkenye
Állatok: szarvasmarha, kakas, kentaurok, főnix, griffek, baziliszkusz
Használható: kenyérsütés, első gyümölcsök leszedése, asztrológia, napistenek tisztelete, az első aratás megünneplése, gyümölcsözés, változás, transzformáció, beérés, összekötés, karrier, egészség, pénzszerzés, bőségvarázslatok, nap meditációk, játékok, kenyértörés, csuhébabák készítése, növények begyűjtése varázslatokhoz, lakomázás, versenyek, lándzsadobás, virágok gyűjtése koszorúkhoz, kardviadalok, küzdősportok, összeházasodás, próbaházasságok, ház (lakás) mágikus védelmének megújítása


Lughnasadh-ról megemlékező rituálé
Ezúttal két rituálét is megismerhetünk. Az egyik a szokásos, bárhol elvégezhető formátumú, míg a másikhoz ki kell menni egy learatott gabonatáblához. Mindenki annak az elvégzését választja, amire lehetősége van.

Első rituáléváltozat
A rituáléra az eddig megszokott dolgokon kívül egy vágatlan vekni kenyeret, vagy egy cipót szerezzünk be. Elvégzésének ideje legyen vagy augusztus elsejének előestéje, vagy aug. 1. nappala.
A szokásos módunkon kezdjük el a rituálét.
Szólítsuk meg a Földet: „Termékeny Föld, magokat érlelő, napfénytől s esőtől bőven termő! Téged hívlak, arany kalászt hozó! Fogadd áldozatom, mi szívemből való!”
Mutassuk be felajánlásunkat. Törjük kettő a kenyeret, cipót, majd azt is adjuk oda, csak vegyünk le belőle egy picit, amit tegyünk egyelőre külön. Mindeközben soroljuk fel mindazt, amiért hálásak lehetünk az életünkben.
Ezek után tartsunk egy kis elmélyülést, vagy csak gondolkozzunk azon, ami megadatott nekünk.
Végül búcsúzzunk el a Földtől a saját szavainkkal.
Zárjuk le szokásos módunkon a rituálét, pakoljunk el magunk után. A félretett kenyérdarabot hagyjunk a szabadban, a napon kiszáradni, majd rakjuk el valami biztos helyre az otthonunkban, védelmet és jólétet hozó amulettnek.

Második rituáléváltozat
Naplemente előtt úgy egy órával ki kell menni egy nemrég learatott gabonatáblára. Mindegy, hogy árpa, búza, rozs, vagy bármi más termett a földön, de azzal azért jó tisztában lenni, hogy pontosan melyik is volt, ha a szertartás szövegeiben meg akarjuk szólítani a nevén (de egyszerűen mondhatunk gabonát is).
A mezőn körbejárkálva megmaradt növényszálakat kell keresgélni, és kis koszorút fonni belőlük.
Végül keressünk egy nagyobb darabot, ahol állva maradt a növény (vagy ha más nem fekve, ahol az aratógép ment végig a táblában). Itt állítsunk fel egy nagy sárga gyertyát (a színnek különösebb funkciója nincs, csak esztétikailag ez illik a legjobban ide), és rakjuk köré a koszorúnkat.
Szólítsuk meg a learatott növény szellemét, elbeszélve élete történetét (elvetették, kicsírázott, kibújt a földből, virágzott, majd termést érlelt, végül jött az ember és learatta). Mondjunk hozzá egy szívből jövő hálaimát, melyben megköszönjük életét, növekedését, sok munkáját, na meg persze az áldozatát, hogy meghal, mi pedig élhetünk általa.
Hálánk jelképeként ássunk el a földben valamicske kenyeret (vagy az adott növényből készült élelmiszer egy darabját), és bőven öntözzük meg felvizezett tejjel. Mindeközben folyamatosan a növények iránt érzett hála legyen a szívünkben.
Itt hajtsuk a földre a fejünket egy kicsit, és csendesedjünk el, a gabona szellemének tiszteletére.
Végezetül a koszorút öntsük le vízzel (lehetőleg forrásvízzel), és kívánjunk a gabonának legközelebb is jó földet, elegendő napsütést és esőt, valamint kiváló termést. Vegyünk ki a koszorúból három szemet, és vigyük haza, hogy majd felhasználhassuk a vetésről megemlékező rítusunk során (vagy akár bőséghozóként is, ha valakit nem érdekel a vetés szentsége).
Fújjuk el a gyertyát, álljunk fel, pakoljunk össze, és a gabonatábláról való lelépés előtt forduljunk vissza, és hajoljunk meg egyszer az ottani szellemek tiszteletére, majd hátranézés nélkül menjünk haza.

~ ~ ~

Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a mágikus időzítés technikáját járjuk körbe.
Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

2017. július 28., péntek

Boszorkányiskola 14. lecke: a nyári napforduló




Üdvözlöm minden kedves Olvasómat a boszorkányiskola tizennegyedik leckéjén! Ezen a héten megismerjük a nyári napforduló ünnepét, szokásait és szimbólumait. Majd egy rituálé keretében meg is emlékezünk róla.
~ ~ ~
A nyári napforduló egy csillagászati esemény. A Föld dőlésszögének köszönhetően, ahogy a Nap körül forog, mindig egy kicsit máshogy érik a napsugarak. Ezen a napon pont az Ráktérítő felett vannak derékszögben, ami az északi félteke számára a leghosszabb nappalt és a legrövidebb éjszakát jelenti.

A szabbat: Litha
A nyári napforduló neopogány körökben az Litha névre hallgat, és egyike a szoláris, vagy más csoportosításban, a kisebb szabbatoknak. A termékenység, a szex, a bőség, a növények, a tündérek és a győzedelmes Nap ünnepe. Az wicca évkerék egyik fordulópontján, a déli oldalán található.
A leggyakrabban hozzá kapcsolt modern mítosz a Tölgykirály és a Magyalkirály története. Ezen, a Robert Graves által írt The White Goddess című könyvből kölcsönzött elképzelés szerint, a napfordulók alkalmával ez a két „király” mindig megküzd egymással az Istennő kegyeiért. A Tölgykirály, a növekvő félév ura és megszemélyesítője nyer minden éven a téli napfordulókor és lassan elhozza a napfényes időszakot és a nyarat. A nyári napfordulókor pedig a Magyalkirály, a fogyatkozó félév ura győz, fokozatosan átváltoztatva a féltekénket a sötétség és hideg idejére. (A Tölgykirály és Magyalkirálymítoszának hosszabb elemzése itt található)
A Litha elnevezés eredetét az angolszászokhoz szokás kötni, akiknek, a magyarázatok szerint, vagy volt egy ilyen ünnepük, vagy egy ilyen nevű istennőjük. Maga a szó pedig "Holdat" vagy "fényt" jelent. Egy kis utána olvasás után pedig kiderül, hogy a fenti elképzelések honnan is származhatnak (legalábbis egy részük, az istennő-dolgot még mindig nem értem, hogy került ide). A "Litha" név és a nyári napforduló összekötését állítólag Starhawk-hoz (egy kortárs wiccával és újboszorkánysággal foglalkozó hölgy) lehet kapcsolni, aki ezt a kifejezést népszerűsíti (és tőle vették át mások is), oly nagy kedveltségnek örvendő könyveiben. Egyesek szerint a kifejezést J.R.R. Tolkien Gyűrűk ura könyveinek első részéből vette, melyben a szerző a hobbitok nyárközépi ünnepét "Lithe" névvel illeti. Egy másik magyarázat már az angolszászokhoz, egészen pontosan Szent Bédához nyúlik vissza. Ez a szent elvileg az egyik írásában június hónapot "Aerra Litha", vagyis "Litha előtt"-nek, míg július hónapot "Aefter Litha", "Litha után"-nak nevezi meg. Ebből egyesek azt vélték kigondolni, hogy Litha valószínűleg egy ünnep lehetett, ezért volt előttje és utánja. Béda maga viszont, Az idő számításáról című írásában Litha jelentéseként az "enyhe" és a "hajózható" szavakat adja meg. Litha névvel illette mind június, mind július hónapokat, és magyarázatnak azt adja az elnevezésre, hogy ebben az időszakban enyhe szelek fújtak, és az emberek ekkor szívesen hajóztak a nyugodt vizeken. Egy másik középkori forrás így ír Litha Monath-ról: "Az év hatodik hónapjában harminc nap van. Ezt a hónapot latinul Junius-nak hívják, a mi nyelvünkben ez a régi Litha, mivel ekkor enyhe a levegő és a szelek." Tehát a Litha szó nem egy ünnepre, és nem is egy istennőre utalt, hanem a június (és július) hónapban uralkodó időjárásra az angolszászoknál. A nyári napforduló ünnepére ezt a kifejezést csak a 20. század második felében húzták rá és terjesztették el.

A megünnepléséről
Litha megünneplése hagyományosan éjszaka, a szabadban történik. Az faluk apraja-nagyja ilyenkor összegyűlt az ezen alkalomra rakott tűz körül, közös mulatozásra és táncolásra. A nyárközépi tűzgyújtás szokása pedig igen hosszú múlttal rendelkezik. A legrégebbi források elsősorban a Földközi-tenger keleti partján fekvő országokra, valamint Egyiptomra látszanak utalni, ezen tradíció eredésének helyeként. Az első megbízható adatot róla Eligius (Eloy), Noyon püspöke jegyezte fel (583-659): "Egyetlen keresztény se higgyen a máglyákban, ne üljenek össze énekelni, mert ezek az ördög művei. Senki Szent János ünnepén vagy valamelyik szent ünnepén ne ünnepelje a napfordulót, ne építsen sáncot (?), ne járjon táncot, ne varázsoljon és ne énekeljen ördögi énekeket." Magyar vonatkozásban a tűzgyújtás szokását, bizánci (ez esetben akár még honfoglalás előtti), vagy délszláv hatások eredményének tartják. A fennmaradt szövegekben Temesvári Pelbárt a XV. század végén emíti, mint keresztény megemlékezési formát a szent ünnepéről.
Magát a tüzet több helyen is bizonyos ceremóniák és szokások kíséretében gyújtották meg. Volt, ahol a falu fiataljai minden háztartásból kértek hozzá fát (és aki nem adott hozzá, annak nem is lett jó termése), máshol kilenc különböző fajta fából rakták, vagy szemétből és csontokból. Megrakása után, körülötte mulatoztak, énekeltek és táncoltak az emberek. Angliában azt tartották erről, hogy az a lány, aki kilencszer körbetáncolja a tüzet, még abban az évben megházasodik.
A tűznek különleges erőket tulajdonítottak ilyenkor. Egyes helyeken boszorkányoktól, villámcsapástól, jégesőtől és az állatokat betegségtől óvónak tartották, vagy a jó termés biztosítójának. Fontos lehetett az is, hogy a tűznek sok füstje legyen, hogy az tartsa távol a különféle ártó lényeket (volt, ahol pl. azt gondolták, hogy ilyenkor a sárkányok röpködnek a levegőben, és a füst ellenük véd). Ezen okból növényeket, zöld ágakat, néha még csontokat is dobáltak rá, majd az embereket és az állatokat átvezették rajta. A szarvasmarhákat több helyen is átvezették a tűzön ilyenkor, vagy két tűz között, hogy az ne legyen beteg, ne fogjanak rajta a boszorkányok rontásai, és ne tudják ellopni a tejét.
Miután a tűz leégett, a fiatalok a legtöbb helyen átugorták. Ez történhetett azért, hogy ne szenvedjenek hátfájástól a közeledő aratás alatt, hogy egészségesek legyenek, vagy hogy ne legyenek tetvesek. Máshol, azt tartották, hogy amilyen magasan ugorják át a tüzet, olyan magasra fog nőni a len vagy a kender.
Mikor a tűz kialudt, a hamvait és a félig elégett fadarabokat sem hagyták az emberek kárba veszni. A, még égő, üszkökkel a kézben körbejárták a termőföldek határát, hogy megáldják a termést. A hamvakból egy keveset elástak a szántókban, kertekben, vagy a házak tetőszerkezetébe tették, hogy az ott védelmet nyújtson a villámlástól, a rossz időjárástól, vagy a tűz által okozott károktól.
Másik fontos aspektusa volt a nyárközépi ünneplésnek a vizekben való megfürdés. Ez szintén egy egész Európában, sőt, még Észak-Afrikában is ismert szokás. Altalában éjszaka történt és egyedül, vagy csoportosan mártóztak meg az emberek a folyókban, a tengerben, a tavakban és forrásokban. Sőt, még a harmatban is. A vízről ugyanis azt tartották ilyenkor, hogy különleges erőkkel rendelkezik: képes egészséget és jólétet biztosítani mindenkinek, aki csak megfürdik benne. Egyébkent egyes helyeken, ahol ezt csoportosan és meztelenül volt szokás végezni, a szégyenlősek számára fennállt az az opció is, hogy hazavigyenek egy kevés vizet, aztán a saját otthonuk biztonságában végezzék el vele a rituális tisztálkodást.
A harmadik fő pontja az ünnepnek a növények voltak. Egyrészt ilyenkor virított a mitikus páfrányvirág, melyről azt tartották, hogy a leszedőjének mágikus erőket ad (többek között pl. az állatok beszédének megértését). Másrészt, ezt a napot és éjszakát mondták a legalkalmasabbnak a mágikus és/vagy gyógyító növények leszedésére. Különösen hatalmasnak gondolták az ekkor szedett orbáncfüvet, melynek gyógyító, védelmező és jóslást elősegítő képességet tulajdonítottak. Az éjszakai, tűz körüli ünneplés alatt pedig sokan hordtak virágkoszorúkat, melyeket végül hazavittek és talizmánként eltettek, vagy a tűzbe, vagy a vízbe dobták.
A nyárközép továbbá az év azon időszakai közé tartozik, amikor az emberek a tündéreket különösen aktívaknak tartják.

Szimbólumai
A tűz, mely a világ rengeteg kultúrájában szentnek számít, a tűz szelleme, vagy a benne lakó istenség miatt. Megtisztít és megszentel, épp ezért is ugrották át ilyenkor a tüzeket az emberek az egészségük biztosítására.
A Nap, mely ilyenkor van ereje teljében.
A gyógy- és mágikus növények is fontos jelképei ezen ünnepnek.

Ezen nap egyéb ünnepei
Több neolithikumi építmény is a napfordulókhoz van tájolva, melyek közül talán Stonehenge a leghíresebb. Ebből arra szokás következtetni, hogy már minden valószínűség szerint a történelem előtti emberek csoportjainak is jelentéssel bíró időnek számíthatott. Mezopotámiában nyárközép környékére esett Tammuz hónap kezdete, ami egyben nagy ünnepségeket jelentett a hónapnak nevet adó isten, Tammuz számára, aki a vegetáció és az élelem ura volt. A rómaiak ekkortájt ünnepelték a Fors Fortuna fesztivált Fortuna, a szerencse istennőjének tiszteletére, mely főként lakomázásból, italozásból és a Tevere (Tiberis) folyón való fel-le evezésből állt.
Míg a kelták között nem ismerünk kimondottan nyárközéphez kapcsolható, kereszténység előtti ünnepet (még ha maga az ünneplés az ókortól töretlennek tűnik), addig a szláv országoknál több néven is illették ezt a jeles napot. Ilyen az ukrán, fehérorosz ivan(a) kupala (Iвана Купала), a lengyel Noc Kupały, a lett ligo, vagy a litván rasa. Mindannyiuknál szokás a füvek szedése, tüzek gyújtása, koszorúk fonása és vízre bocsátása, sokszor gyertyákkal kiegészítve.
A keresztény világ nagy részén ez Keresztelő Szent János, vagy Szent Iván ünnepe, mely persze a gyakorlatban a már fent részletezett, pogány eredetű szokásokból állt.

Megfelelései
Egyéb nevei: nyárközép, Alban Heriun, Ch'ien , nyári napforduló, Alban Hefin, a Nap áldásai, gyűjtés napja, Feill-Sheathain, Witsuntide, Vestalia, Thing-Tide
Füstölők: tömjén, citrom, rózsa, lila akác, levendula, zsálya, cédrus, lonc, mirha, fenyő, jázmin, lótusz
Kövek: smaragd, jáde, lapis lazuli, minden zöld kő, tigrisszem, topáz, agát, alexandrit, holdkő, gyöngy, fluorit, borostyán
Fémek: bronz, réz, arany
Szimbólumok, dekorációk: napkorong, napkerék, tűz, fagyöngy, gabona, fűszál, tündérek, szárított növények, potpourri, kagylók, nyári virágok, gyümölcsök, a kertben termett növények, a Napisten dárdája vagy kardja, az Istennő üstje virágokkal feldíszítve, minden napszimbólum, tűzijáték, virágkörök, tündérkörök, gombák
Színek: vörös, élénk és harsány színek, karmazsinvörös, narancs, arany, sárga, fehér, napszínek, zöld vegetáció színei, kék, cserszín
Ételek: friss gyümölcsök, zöldségek (lehetőleg saját kertből), saláták, piros, narancssárga, sárga ételek, fűszeres, csípős ételek, érzéki ételek, avokádó, rózsafagylalt, sajttálak, mangó, tejszínhabos gyümölcsök, vörösbor, mézes kenyér, zabkenyér, sör (a Nap itala), mézsör (kelta nászi ital), friss gyümölcslék, mézes sütemények, ételek olvasztott sajttal, eper, citrom, narancs
Istenségek: minden napisten- és istennő, várandós istennők, anyaistennők, Fortuna, Rá, Basztet, Grainne, Shamash, Héliosz, Földanya, Anyatermészet, Égapa, Napapa, Afrodité, Asztarté, Vénusz, Freya, Hathor, Istár, minden szerelem-, szépség- és szenvedélyistennő; Athéné, Artemisz, Dana, Káli, Ízisz, Junó, Héra, Apolló, Dagda, Gwydion, Llew, Magyalkirály, Tölgykirály, Lugh, Sol, Zeusz, Prométheusz, Árész, Thór, Baál, Aestas, Áine, Anu, Elat, Éosz, Flóra, Gaia, Gerd, Héra, a múzsák, Nut, Olwyn, Vesta, Hesztia, Baldur, El, Hadad, Héphaisztosz, Jupiter, Ozirisz, Epona, Merkúr, Cernunnos, Tündérkirálynő, Agni, Amaterasu, Amaunet, Ámon, Anat, Arani, Arinna, Aurora, Artúr, Barbale, Belinos, Blodeuwedd, Bochica, Cardea, Cerridwen, Chasca, Concordia, Cybele, Frey, Freya, Frigg, Grian, Hiribe, Inanna, Janus, Knowee, Macha, Mithras, Marduk, Odin, Perun, Rhiannon, Rosea, Saule, Shamash, Sunna, Tellus Mater, Tempestas, Tezcatlipoca, Tina, Tonatiuh, Upulero, Uttu, Woden, Xochiquetzal, Kupala, Kupalo, Fortuna
Növények: kender, erdei fenyő, rózsa, orbáncfű, lila akác, kamilla, alma, mezei katáng, tyúkhúr, fekete üröm, fagyöngy, hanga, bazsarózsa, vadárvácska, kövirózsa, berkenye, levendula, tömjén, ylang-ylang, citrom, szantálfa, kunkor, balzsamfa, sáfrány, gyömbér, babér, bodza, pimpó, édeskömény, szarkaláb, kakukkfű, páfrány, vasfű, liliom, borostyán, százszorszép, szegfű, szarkaláb, cickafark
Állatok: lepkék, hernyók, tengeri állatok, ökörszem, vörösbegy, lovak, marhák, minden nyári madár, békák, varangyok, páva
Egyéb lények: szatírok, szilfek, szalamanderek, mindenféle tündér, főnix
Használható: kreativitás, isteni energia, erő, lelki képesség, szeretet, szerelem, örömtűz átugrása, gyógyfüvek begyűjtése és szárítása, önmagad felajánlása, állataid megáldása, szeretetre koncentrálás, házasság, jóslás, piknikek, étel kint hagyása a tündéreknek, gyógyítás, szerelmi mágia, védelem, megtisztítás, tündérmágia, hited megerősítése, régi úthoz való elkötelezettséged megújítása, termékenység, boldogság, öröm, szórakozás, Nap energiáinak megismerése, Nap tisztelete, tűzmágiák


A napfordulóról megemlékező rituálé
A rituálét nyárközép napján, lehetőleg éjszaka végezzük. A legjobb a szabadban, de megint csak egy nyitott ablak is megteszi. Kell hozzá tej és méz áldozatnak. Szerezzünk be valamilyen, szabadból származó vizet, de végszükség esetén az előzőleg, egy éjszakára az ablakba kitett víz is megteszi. Valamint szedjünk aznap pár virágot egy orbáncfűről, útifűről, vagy levelet fekete ürömről, páfrányról (de megint csak más, ekkor virító növény is megteszi). A levett darabokért cserébe hagyjunk felajánlást, és a leszedés előtt kérjünk engedélyt, valamint meséljük el a növénynek, mire is törjük le a testének egy részét. Továbbá szükség van egy jó nagy gyertyára is.
Opcionálisan gyújthatunk a munkánkhoz további gyertyákat és füstölőket is, ha úgy tartja kedvünk.
A magunk által kidolgozott módon kezdjük meg a rituálét.
Miközben meggyújtjuk a gyertyá(kat) szólítsuk meg a Tüzet: „Forrongó, fényes Tűz, lángokkal lobogó, világíts most éjjel, mint a Nap, Fényhozó!”
A vizet öntsük ki egy szép tálkába, ezt mondva: „Hűs-tiszta, édes Víz, kövek közt csobogó, áldj s tisztíts meg engem, ó életet adó!”
A növényeket vegyük a kezünkbe: „Zöld Urak és Úrnők, szelekkel suttogók, hatalmatok mostan legyen megfogható!”
Helyezzük a növényeket a vízbe, és állítsunk bele egy gyertyát is.
Öntsük ki az áldozatokat (a szokásos módon), ezt mondva: „Tűz, Víz és Zöldellő Testvéreim, Nap, Föld és Soklábú Barátaim! Fogadjátok most áldozatom!”
Itt sort keríthetünk az elmélyülésre.
Utolsó elemként a tál vizünkből mossuk meg az arcunkat és a kezünket (a csuklónkkal együtt).
Búcsúzzunk el a Tűztől, Víztől és Növényektől, majd zárjuk le a szertartást a saját módszerünk szerint.
Együnk és igyunk. Takarítsunk el magunk után. A gyertyákat fújjuk el, a vizet vagy hagyjuk elpárologni, vagy megöntözhetjük vele a virágainkat. A növényi maradványokat eltehetjük védelmező, szerencsét hozó amulettként egy évre, vagy kitehetjük a természetbe.


 ~ ~ ~
Ennyi volt erre a hétre a tanulni való, remélem legközelebb is találkozunk, amikor is a Lughnasadh ünnepét járjuk körbe.
  Kérdés, észrevétel, vagy bármi egyéb esetén itt lehet elérni: bosziiskola(kukac)gmail.com, illetve itt helyben a blogon és a blog Facebook oldalán.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...