2015. november 21., szombat

Növények a mágiában: birsalma

Latin név: Cydonia oblonga
Nem: feminin
Elem: föld
Bolygó: Vénusz 
Csillagjegy: vízöntő
Istenség: Aphrodité, Vénusz
Felhasználható: szerelem, védelem, termékenység
Virágnyelv: megkísértés
Álmodni róla: szerelmi siker, vagy gyors felgyógyulás betegségből, gyors problémamegoldás


A birsalma már az ókori görögök számára is ismert volt (a növény latin elnevezése, a Cydonia is egy görög sziget nevéből származik), ám a ránk maradt forrásokban gyakran nem lehet megkülönböztetni pl. az almától, vagy az őszibaracktól, melyeket általánosan egy közös névvel illettek (melon). Épp ezért is mondják az almával együtt a birset is Aphrodité és Vénusz növényének, a szerelem és a termékenység jelképének. Mindenesetre Szolón törvénybe is iktatta, hogy az epiklerosz házasságok esetén (ami az egyébként apjuk örökösének számító lányok idősebb férfiúhoz való hozzákényszerítését takarta), a menyasszony kötelezően fogadjon el egy birsalmát a vőlegénytől, hogy hamar szerelemre lobbanjon az egyébként általa nem kívánt férfi iránt. Később már a házasság boldogsága érdekében a menyasszonynak a vőlegény szüleitől kellett a szokások szerint elfogadnia ugyanezt a gyümölcsöt, vagy a párnak közösen megennie, hogy boldog életük legyen, vagy hogy kedvesen beszéljenek mindig egymással. Míg az ajándékba küldése, illetve a közös fogyasztása szerelmi zálognak számított. Az esküvőkön való alkalmazása viszont a középkor folyamán Európa-szerte elterjedt (pl. mint a násznépnek felszolgált étkek kötelező részeként a jó és boldog házasságért), Görögországban pedig az utóbbi időkben sem számított ismeretlennek.
Plinius azt írja róla, hogy távol tartja a szemmel verést. Egy angol babona szerint a birset mindig eperfával együtt kell ültetni, vagy balszerencsés lesz a ház. Ha pedig a fogantatás idején az anya ezt és koriandermagot eszik, akkor a baba bölcs és okos lesz. Egy makedón bűbáj szerint pedig, az embereken nyáron megjelenő kiütések ellen a következőket kellett tenni: napkelte előtt egy elhagyott helyen lévő birsalmafához menni, az ágai alatt meztelenül állva azt mondani háromszor, hogy "Egy férfit akarok, és most azonnal!", majd a ruháinkkal a kezünkben, hátra nem nézve, 40 lépésnyit elsétálni és felöltözni. Ezt három egymást követő nap kellett megismételni.



Források:
Graham Anderson: Greek and Roman Folklore: A Handbook
Margaret Baker: Gardener's Magic and Folklore
John Cuthbert Lawson: Modern Greek Folklore and Ancient Greek Religion: A Study in Survivals
G. F. Abbott: Macedonian Folklore
D.C. Watts: Dictionary of Plant Lore
Maud Grieve: A Modern Herbal
Christopher A Faraone: Ancient Greek Love Magic

2015. november 11., szerda

Szent Márton napja

Szent Márton napja manapság nem számít igazán nagy ünnepnek, szerencsésnek érezheti magát, ha esetleg megemlítődik a libahús evésével kapcsolatban. Pedig a középkorban Európa-szerte nagyon kedvelt alkalom volt, sőt, a nyomok abba az iránya mutatnak, hogy igen mély pogány gyökerekkel is rendelkezik.

Maga Szent Márton, kiről az ünnep mai nevét kapta, a 4. század folyamán élt. Pályafutását római katonaként kezdte, majd nagy keresztény térítő lett, végül pedig Tours püspökeként halt meg. Leghíresebb tette talán, hogy egy hideg napon, egy koldussal találkozva a saját köpenyét kettévágta, hogy megosztozhasson rajta a szerencsétlen emberrel. De e mellett leprásokat gyógyított, holtakat támasztott fel, ördögöt űzött, pogány szentélyeket romolt, templomokat égetett le és szent fákat vágott ki. Márton napját viszont már 578-ban rosszallóan említik egy zsinaton, és kimondottan tiltják ekkor a "mértéktelenséget". Ebben már csak az is érdekes, hogy maga az ünnep hivatalos státuszát az egyházban csak a 7. század folyamán nyerte el.

Ennek a napnak a korai sikerét talán az magyarázza, hogy az emberek napi életében is több apropója volt: egyrészt a tél kezdetét jelölte, másrészt az ekkor esedékes állatok leölésének is ez volt az ideje, arról nem is szólva, hogy az új bort szintén ekkoriban kóstolták. Ennek persze óriási mulatozás és lakomázás lett az eredménye. Ám minden valószínűség szerint, ez a nagy eszem-iszom a pogány időkben is létezett, sőt, még vallási szignifikanciája is volt. Sokan Samhain (egyik) utódjának gondolják Márton napját, amihez majd csak később csatlakozott a mai mindenszentek (ami sokáig februárban volt megtartva), amikor az egyházatyák már úgy érezték, hogy egy ünnep nem elég a november eleji fesztiválidőszak keresztény köntös alá bujtatására. Egy másik lehetséges forrása ezen napnak egy germán újévi rendezvény lehetett, hiszen a germánoknak is tél kezdetén jött el a következő év.

A szokásokat tekintve, Márton napja kezdi meg a téli ünnepek sorát. Ilyenkor nagy lakomákat csaptak, méghozzá húsból: libából (melynek mellcsontjából jósolni lehetett), marhából és sertésből (nem hiába volt ennek a hónapnak a germán neve "vérhónap"). Aztán ezt egészítette ki az újbor jó alapos megkóstolása. Egyes német területeken azt is mondták, hogy az ezen a napon ivott bor erőssé és széppé tesz. (Egyébként pedig, szent Márton a részegesek és a fogadósok védőszentje is.) Európa több helyén, de főként Németország, a Benelux államok és Franciaország egyes részein, máglyákat gyújtottak ekkor. Ezeket a tüzeket körbetáncolták, átugrálták, gyümölcsöket szórtak bele, csonthéjasokat emeltek felé, a hamvait pedig szétszórták a szántóföldeken termékenységért. Érdekes továbbélése ezen szokásnak, hogy később az emberek egy, a szobában gyújtott gyertyán ugrottak át, hogy a Márton napi tűz jótékony hatását megkapják. Ekkor a gyerekek házról házra jártak, volt, ahol énekelve-táncolva, hogy édességeket, gyümölcsöket kéregessenek. Továbbá, eleinte zöldségekből faragott (melyeket, egyes helyeken "halál feje"-inek neveztek), majd később papírból készített lámpásokkal is felvonultak a kicsik, mely szokás még ma sem ismeretlen. Ennél a gyakorlatnál talán a legszembetűnőbb Márton napjának és Halloween-nek a "rokonsága". Ám ezen alkalom a karácsonyi ünnepkörrel, és kimondottan a Mikulással is kapcsolatban áll: Márton éjszaka a vidéket járja, ellenőrzi, hogy melyik gyerek volt jó, és melyik nem. A jóknak almát, diót, mogyorót hoz, a rosszaknak pedig botokat (vagy verést). Ám míg a Mikulásnak meg van a "sötét" párja, a Krampusz, addig Márton maga is megjelenhet egy félelmetes figuraként, aki ugyan ijesztgeti a gyerekeket, ám a jóknak jutalmat ad. Végül pedig hadd említsek meg egy ezen napi szokást, mely a 19. századig élt Írországban: ekkor azt tartották, hogy vérnek kell folynia, amiért is leöltek egy libát, vagy egy fekete kakast, a vérét pedig a padlóra, a küszöbre, vagy a ház négy sarkába szórták. Az állat húsából pedig az első megjelenő koldusnak kellett adni, Szent Márton tiszteletére. Ez elvileg biztosította a háztartás szerencséjét és védelmét. Egy könyvben azt a feltételezést olvastam, hogy itt Márton egy pogány isten helyébe lépett, akinek eredetileg ez az áldozat szólt. Azt, hogy tényleg egy istenről volt-e szó, nyilván nem lehet tudni, ám maga a tett (a ház küszöbének, sarkainak vérrel szórása) leginkább egy háztáji szellemnek szánt áldozatra utal.

Mindezeket figyelembe véve jól látszik, hogy Szent Márton napja eredetileg egy, az aktív pásztorkodás végét, és a téli időszak kezdetét jelölő pogány ünnep maradványa.


Források:
Clement A. Miles: Christmas in Ritual and Tradition, Christian and Pagan
Hugh O’Donnell, Malcolm Foley: Treat or Trick? Halloween in a Globalising World
Christian Roy: Traditional Festivals: A Multicultural Encyclopedia, Volume 2
Sean Kelly, Rosemary Rogers: Saints Preserve Us!: Everything You Need to Know About Every Saint You'll Ever Need
Prudence Jones, Nigel Pennick: A History of Pagan Europe
Nigel Pennick: Pagan Magic of the Northern Tradition: Customs, Rites, and Ceremonies


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...