A tejlopó békafamiliáris

"Van békájuk, hogy azon keresztűl dógoznak."

Takács György Kantéros, lüdérc, rekegő című könyvében (mely hárompataki csángó hiedelemmondákat tartalmaz) lehet olvasni egy olyan speciális békáról (egészen pontosan "varasbékáról", vagyis varangyról), melyet a mágiában jártas emberek tartanak, hogy segítségével mások kárára megnöveljék a saját tejhasznukat.

"Békával dolgozott, békával csinált a másiknak rosszat. Tartotta a fazakba'. Az neki a kincse vót. Mert az az ördög vót, biztosan."

Legtöbbször az ilyen varangyokat nők tartották, így nem hiszem, hogy különösebb meglepetést jelentene az, hogy az ilyen személyeket sokszor boszorkánynak nevezik (habár a csángóknál ismert egy külön ezzel a tevékenységgel foglalkozó varázsló: a fermekás). Ezt a mágiaformát, illetve a vele való munkálkodást is gonosz, rossz tevékenységnek tartották és minden esetben, amikor a "nem beavatottak" találkoztak vele, vagy megpróbálták azt elkerülni (pl. az így lopott tejből készült ételeket nem fogyasztották el), vagy elpusztítani (pl. a békát megölni).

"Ez különleges béka, amelyiket ugy küdik, met az nagy."

Az ilyen varangyokat a történetek szerint egy fazék vagy egy üst alatt tartották, néha még mohaágyon is, és a gazdáik rendszeresen etették őket (tejjel, esetleg polentával). Az állatok különleges ismertetőjele volt, hogy piros pántlikát kötöttek a nyakukba, és általában nagyon nagy méretűeknek beszélik el őket (vagyis minden valószínűség szerint a nőstényekről van szó). Tejet lopni úgy lehetett kiküldeni az ilyen házi kedvenceket, hogy egyszerűen a gazdi elbeszéli nekik, merre is kell menniük.Ennél egy bonyolultabb módszer szerint pedig a kiszemelt áldozat nyomából kell felvenni a füvet, és azt adni a békának. Az állat ezután éjszaka elugrált a tehénhez, akinek a tőgyéből kiszopogatta a tejet, de olyan leírás is akad, ahol a már lefejt és vödörben lévő tejből próbált meg inni. Egy fantáziadúsabb elképzelés szerint pedig, a varangy beköltözik a marha szájába, ahova odaszárad, és csak a teteme eltávolításával lehet megtörni a rontást. Érdemes még megjegyezni, hogy ezen a módon nem feltétlenül a tejet mennyiségben lopták el a boszorkányok, hanem sokkal inkább a tej zsírtartalmát szedték el maguknak, mitől a "kirabolt" állatok csak gyenge minőségűt adtak - olyat, mint a savó.

"Aszmongya: Elveszett a békám. Nem láttátok? Ide kellett, hogy jőjön nálatok."

A lopáson, vagyis inkább annak a megkísérlésén kapott békával sokféle módon bántak el az emberek. Sokszor átdöfték, felnyársalták, majd a nyársat a földbe szúrták (rajta az állattal persze), mert azt tartották, hogy különben az varangy túlélné a támadást. Máskor megverték, esetleg sózták. Bármilyen módszert is használtak, a kétéltű bőrének felszakadásakor tej, vagy tejszerű anyag jött ki belőle. De volt kimondottan olyan módszer is, mely a béka gazdáját szándékozott előhívni az állat bántásával: fazekat tettek rá, aminek a tetején tüzet gyújtottak, mire a gazdája rögtön meg is jelent (de a verést is alkalmazták hasonló céllal). Ugyanis létezett egy olyan alapvető elképzelés, mi szerint a gazda megérzi, tudja, vagy ő maga is átéli mindazt, ami a békájával történik. Ez egyrészt azon igen elterjedt módszert tükrözi, mely szerint a rontás eszköze vagy alanya által mágikusan el lehet érni a rontást végzőjét, de rokonságot mutat az állatalakban kiküldött szabad lélek elképzelésével is.

"Megölted! Mé' ölted meg?! Mé' nem hagytál békét?! Az nem csinál semmit!"

Érdekes, hogy a könyvben sok történet saját élményeket ír le, amelyek valóban megtörténtek az elbeszélővel, és nem csak szegről-végről hallotta. Persze ilyen esetekben is, abban nincs semmi különös, ha az este, fejéskor az istállóban véletlenszerűen megjelenő varangyokat a megélhetését féltő ember egy boszorkány küldöttjének véli. Az viszont már elgondolkodtatóbb, amikor egy szomszéd házánál látnak egy-egy pántlikás kétéltűt, amit még a gazdája védelmezni is próbál, és láthatóan fontosnak tart. Ilyenkor hangzanak el a varangytulajdonosoktól olyan megjegyzések, mint hogy ha a varangyot megölik, a tehenei is elpusztulnak, vagy hogy az állat valójában védelmezi a szarvasmarhákat. Én ezekből a tényekből két dologra tudok következtetni. Egyrészt, valószínűleg igen is tartották békákat egyes emberek (főként asszonyok - "fehérnép dolog"), azzal az elgondolással, hogy a segítségükkel majd több és jobb minőségű tejet fognak adni az állataik. Másrészt, ezek a személyek nem feltétlenül gondolták azt, hogy ezt mások kárára tennék, hanem a békáknak mintegy a tehenekkel kapcsolatos (tej)termékenységi pozitív hatást tulajdonítottak, mi szerint míg az egyik jól volt tartva, addig a másik is jó tejet adott. Ez a második elképzelés pedig nem is olyan meglepő, hiszen a békákat sok helyen tartják a termékenység szimbólumának, és a magyar néphitben is többször megjelennek ilyen típusú varázslatokban.