2013. december 31., kedd

Miért eszünk malacot újévkor?

Újévkor sok mindent megtesz az ember - vagy babonából, vagy szokásból, - hogy az éppen elkezdődő éve boldog legyen. Meg van határozva, hogy mit ehetünk és mit nem, hogy mit csinálhatunk és mit nem, de egyes hagyományok szerint még az is elő van írva, hogy kötelező ekkor tüsszenteni, vagy meghalunk 12 hónapon belül. De ugyan mi teszi az újévi húslevesben a csirkét olyan különlegessé, hogy képes kikaparni az ember szerencséjét? Vagy a kedvenc sertésből készített rántott húsunkat olyan hatalmassá, hogy képes a szerencsét betúrni a házba?


Először is, azt kell megjegyezni, hogy nem a hús milyenségében kell keresni a megoldást. Tehát, nem a baromfik, vagy sertések különleges mágikus tulajdonságaiból származik ezen étkek "varázsereje". Az, hogy az egyik szerencsés, a másik pedig szerencsétlen lett, csupán a szimpatikus mágia szabályainak, és az állatok szokásos viselkedésének köszönhető. A szimpatikus mágia szerint ugyanis, hasonló cselekvés hasonló cselekvést von maga után, így ha a tyúk az udvaron elkaparja a földet, ez az "elkaparó" tulajdonsága megmarad, feltétlenül attól, hogy éppen megfőzzük, vagy megsütjük, hasonlóan a malacka földet turkálásához.

A második lépés pedig az, hogy megmagyarázzam, hogyan is illeszkedik az egyenletbe az ember gazdagsága, vagy szerencséje. Fontos tudni ehhez, hogy az egész téli napforduló környéki ünnepi időszak (kb. Lucától vízkeresztig) kiemelkedő szerepet tölt be a termékenység varázslatok végrehajtásában. Ez köszönhető egyrészt annak, hogy ez egy az év(negyed)kezdő ünnepekből, melyekre általánosan jellemző, hogy alkalmaikkor az elkövetkező időszak szerencséjét és termőképességét befolyásolni lehet. Másrészt, ilyenkor a holtak és más bőséget hozni képes hatalmak járják a földet, így az emberek tőlük is remélhetik, hogy azok elősegítik majd a gazdag új évet.

Harmadszorra pedig azt kell megérteni, hogy az újévi tevékenységek képesek befolyással lenni az ember következő évi életének minőségére. Ugyanis, az újév az új esztendő és az elmúlt év között áll, pontosan a kezdet és a vég közötti "köztes időpont". Ez pedig olyan tulajdonságokat ad neki, melyek által az ilyenkor végzett tevékenységek különleges mágikus erőket kapnak. Újév napját egy félkész varázslathoz is hasonlíthatnánk: az alapok már mind el vannak végezve, nekünk csak egy rituális cselekvést kell elvégeznünk ahhoz, hogy a mágia működésbe lépjen. Ezért kell ilyenkor sertést enni, mely a szimpatikus mágián alapuló képességei miatt be tudja túrni az ember életébe a szerencsét. Ez az oka továbbá annak is, hogy ilyenkor nem jó pénzt költeni, hiszen a legkisebb cselekvésünk is az egész évünkre ki fog hatni: ha pénzt adunk ki a kezünkből, egy évig azt fogjuk csinálni, ha viszont pénzt kapunk, akkor egy évig pénzt fogunk kapni.

Így óvatosságra intek mindenkit a közeledő újévi és szilveszteri viselkedésükkel kapcsolatban, és nem csak az esetleges túlzott mértékű alkoholfogyasztás miatt!

2 megjegyzés:

  1. Ez (is) jó, csak kurta. Még olvastam volna tovább erről is, újévi babonákról is..:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak annyira lett kurta, mint egy malackának a farka! ;)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...