2013. december 31., kedd

Miért eszünk malacot újévkor?

Újévkor sok mindent megtesz az ember - vagy babonából, vagy szokásból, - hogy az éppen elkezdődő éve boldog legyen. Meg van határozva, hogy mit ehetünk és mit nem, hogy mit csinálhatunk és mit nem, de egyes hagyományok szerint még az is elő van írva, hogy kötelező ekkor tüsszenteni, vagy meghalunk 12 hónapon belül. De ugyan mi teszi az újévi húslevesben a csirkét olyan különlegessé, hogy képes kikaparni az ember szerencséjét? Vagy a kedvenc sertésből készített rántott húsunkat olyan hatalmassá, hogy képes a szerencsét betúrni a házba?


Először is, azt kell megjegyezni, hogy nem a hús milyenségében kell keresni a megoldást. Tehát, nem a baromfik, vagy sertések különleges mágikus tulajdonságaiból származik ezen étkek "varázsereje". Az, hogy az egyik szerencsés, a másik pedig szerencsétlen lett, csupán a szimpatikus mágia szabályainak, és az állatok szokásos viselkedésének köszönhető. A szimpatikus mágia szerint ugyanis, hasonló cselekvés hasonló cselekvést von maga után, így ha a tyúk az udvaron elkaparja a földet, ez az "elkaparó" tulajdonsága megmarad, feltétlenül attól, hogy éppen megfőzzük, vagy megsütjük, hasonlóan a malacka földet turkálásához.

A második lépés pedig az, hogy megmagyarázzam, hogyan is illeszkedik az egyenletbe az ember gazdagsága, vagy szerencséje. Fontos tudni ehhez, hogy az egész téli napforduló környéki ünnepi időszak (kb. Lucától vízkeresztig) kiemelkedő szerepet tölt be a termékenység varázslatok végrehajtásában. Ez köszönhető egyrészt annak, hogy ez egy az év(negyed)kezdő ünnepekből, melyekre általánosan jellemző, hogy alkalmaikkor az elkövetkező időszak szerencséjét és termőképességét befolyásolni lehet. Másrészt, ilyenkor a holtak és más bőséget hozni képes hatalmak járják a földet, így az emberek tőlük is remélhetik, hogy azok elősegítik majd a gazdag új évet.

Harmadszorra pedig azt kell megérteni, hogy az újévi tevékenységek képesek befolyással lenni az ember következő évi életének minőségére. Ugyanis, az újév az új esztendő és az elmúlt év között áll, pontosan a kezdet és a vég közötti "köztes időpont". Ez pedig olyan tulajdonságokat ad neki, melyek által az ilyenkor végzett tevékenységek különleges mágikus erőket kapnak. Újév napját egy félkész varázslathoz is hasonlíthatnánk: az alapok már mind el vannak végezve, nekünk csak egy rituális cselekvést kell elvégeznünk ahhoz, hogy a mágia működésbe lépjen. Ezért kell ilyenkor sertést enni, mely a szimpatikus mágián alapuló képességei miatt be tudja túrni az ember életébe a szerencsét. Ez az oka továbbá annak is, hogy ilyenkor nem jó pénzt költeni, hiszen a legkisebb cselekvésünk is az egész évünkre ki fog hatni: ha pénzt adunk ki a kezünkből, egy évig azt fogjuk csinálni, ha viszont pénzt kapunk, akkor egy évig pénzt fogunk kapni.

Így óvatosságra intek mindenkit a közeledő újévi és szilveszteri viselkedésükkel kapcsolatban, és nem csak az esetleges túlzott mértékű alkoholfogyasztás miatt!

2013. december 24., kedd

Boldog karácsonyt, pogányoknak is!


A Facebook már egy jó ideje tele van yule-i jókívánságokkal, vagy éppen boldog télközepet, esetleg napfordulót kívánó képekkel, már ha a pogány felhasználók megosztásait nézzük. Pedig, ha az eredeti jelentését tekintjük, a karácsony elnevezéssel se volna semmi probléma. A "karácsony" szavunk ugyanis szláv származású, mely nyelvekben  múltban a téli napforduló elnevezésének számított. Tehát, ha valakinek azt mondjuk, hogy "boldog karácsonyt", akkor végül is csak boldog napfordulót kívánunk az illetőnek.

Épp ezért:

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!!!


Forrás:
Dr. Beszkid Miklós: A karácsony

2013. december 23., hétfő

Tradicionális „évkerék”

Miután évek óta szemléltük elkeseredetten a köztudatba jól beépült, ám valójában csupa modern kitalációt tartalmazó évkerekeket, Erdész barátommal hosszas néprajzi kutatómunka eredményeképpen megalkottuk a tradicionális változatot. A neve természetesen nem is évkerék, hiszen az egy konkrét modern képzethez társul, ehelyett inkább „A tradicionális boszorkányság ünnepei” címet viseli. Ehhez híven, azon jeles napokat tartalmazza, melyeket őseink bizonyítottan megünnepeltek, ráadásul területileg és időpontilag is hű formában.


A külső körön a négy csillagászati fordulópont - a két napforduló és két napéjegyenlőség - található, valamint az évszakváltásokat köszöntő négy mozgó ünnep, a tél-, tavasz-, nyár- és őszköszöntés rítusa.
A belső kör jelzi azokat a kisebb jelentőségű, ám mégis fontos eseményeket, melyeket a tradicionális vonal és a néphagyomány egyaránt fontos ünnepnek tart.

Jó egészséget és sok boldogságot kívánunk használatához!

2013. december 21., szombat

A téli napforduló misztériumai

Tekintve, hogy a téli napforduló milyen nagy múltra is tekint vissza, egyáltalán nem meglepő, hogy az ünnepe vallási jelentőségének több rétege,  több misztériuma is van. Most a három legfőbbet szeretném bemutatni ezek közül, melyek leginkább visszaköszönnek a múlt hagyományaiban, és a különféle régi, nem keresztény vallásokban.

A téli napforduló idején a leghosszabb az évben az éjszaka, és a legrövidebb a nappal. Ilyenkor kel fel legkésőbb a Nap, valamint megy le a leghamarabb. Ez ekkor tapasztalható nagy sötétség vezette rá arra az embereket, hogy úgy gondolják, ilyenkor a világ egy kis időre újra visszatér az ősi káoszba: a rend, a teremtés előtti állapotba. Ez a visszatérés szükséges ahhoz, hogy a világ megszokott rendje is újra visszatérhessen eredeti mivoltában. Hogy a sötétséget újra a fény kövesse, és hogy a Föld újra virágozzék. Az ilyenkor jellemző szokások, melyek a társadalmi rendet felrúgták egy időre (pl. Saturnalia) mind ehhez a misztériumhoz vezethetők vissza.

Az ilyenkor újra eljövő ősi káosznak van egy igen érdekes velejáróra is, mi szerint a holtak és az élők világa is eggyé válik erre az időszakra. A holtakkal persze tarthatnak más, félelmetes, habár inkább szigorú elvárásokkal rendelkező lények, melyek tabuit nem ajánlatos megszegni. De bárki is legyen a látogató, az általános elvárás az, hogy az élő ember valamilyen felajánlással adózzon feléjük, mikor a házuk közelében, vagy éppen a házukban járkálnak. Ezek a lények aztán, ha tiszteletben részesítik őket itt tartózkodásuk alatt, az év későbbi szakaszaiban jó termést, és nagy állatszaporulatot képesek adni.

A harmadik bemutatott misztérium pedig a fény, a Nap visszatérésének a ténye. Minden ebben az időszakban megszületett isten mítosza erre a gondolatra épül, legyen szó Mithrászról, vagy éppen Jézus Krisztusról. Ám ha elvonatkoztatunk ezektől a mitológiáktól, még mindig megmarad a természetes folyamat maga, mely szerint a nappalok innentől fogva újra hosszabbodni kezdenek. A fény újra győzedelmeskedik a sötétségen. A Nap újra erőre fog kapni, és el fogja hozni a tavasz színes virágait, majd a nyár édes gyümölcseit.

Mint a fentiekből is látszik, a téli napfordulónak kettős arculata van: egyrészt az őskáosz sötétségét tárja fel előttünk, másrészt pedig újra elhozza a fényt számunkra. A téli árnyak és a fagy mélyén az ember szembetalálkozik végzetével, mely egyben eredete is. Mert semmi nem létezhetne valami más halála nélkül. Ahogy a föld is több ezer, ha nem millió csillag halálának köszönhetően jött létre, úgy mi magunk is ezen csillagok hamvaiból vagyunk, és minden más is körülöttünk. Csakis végből jöhet a kezdet, így maga a vég sem egy ünneplésre méltatlan dolog. A sötétség, a hazatérő holtak mind-mind erről mesélnek nekünk. Mert a régi világnézet szerint ez az, és ők azok, akik képesek életet adni a tavasznak, a termékeny zöldnek, és persze magának a Napnak, a fénynek.

2013. december 13., péntek

A szellemjárta téli napfordulós időszak

December 13. Fogcsikorgató hideg. Süvöltő szelek. A nap alig, hogy felkel az égre, már el is indul lefelé a nyugati horizonthoz. Valaha ezt a napot nevezték az év leghosszabb éjszakájának, vagyis a téli napforduló idejének. Ez nem az emberek rossz megfigyeléséiből, vagy éppen a félreszámolt asztronómiai egyenleteknek volt köszönhető, hanem az évszázadok folyamán bevezetett naptárváltoztatásoknak. Ám a sok módosítás, illetve magának a napfordulónak is az évente mozgó jellege azt eredményezte, hogy nem egyetlen napot szántak ezen esemény megünneplésére a régiek, hanem egy adott időszakot. Közép-Európát tekintve, ez az intervallum Luca napjától január 6-ig tartott, és mint minden nagy ünnepnek, ennek is megvoltak a maga néphagyományai, melyekből most a szellemekhez és társaikhoz kapcsolódókkal fogok foglalkozni.


A néphit alapvetően a tél minden napját "gonoszjárónak", vagyis szellemektől kísértettnek tartotta, melyek idején "fog legjobban az igézet", vagyis kiváló idő a varázslásra. A téli napforduló időszakára pedig ez még fokozottabban volt igaz. Épp ezért, az emberek ilyenkor több módon is megpróbálták kihasználni a természetfeletti világ közelségét, melynek hála a különféle hatalmak az emberek számára is könnyen elérhetővé, megfigyelhetővé lesznek. Az emberek ebben az időszakban rengeteg termékenységvarázsló szertartást végeztek (pl. tyúkokra, gyümölcsfákra, stb.), és változatos jóslási módszerrel próbálták kikémlelni, mit is tartogat számukra a jövő. Az ilyenkor szokásos házról-házra járó csapatok, melyek bő termést hoztak a gazdáknak, az ekkor a vidéket járó szellemek megtestesítői voltak, míg a nagy lármával járó felvonulások az ártani akaró, vagy szerencsétlenséget hozó teremtményeket igyekeztek elzavarni az emberektől (mai maradványa ennek a szilveszter éjszakai zajcsapás). Továbbá tilos volt bármi olyat tenni, ami e lényeket felbosszanthatná (pl. bizonyos napokon varrni, fonni, kenyeret sütni, stb.), míg  ugyanezen létezők, azokat az élőket, kik elnyerték tetszésüket, bőségesen megjutalmazták (pl. különféle házimunkákat elvégeztek előre). De másvilági lényektől védekezni is kellett, főleg, mivel a keresztény egyház démonoknak kiáltotta ki ezen, egyébként ambivalens látogatókat (hiszen hozhattak bőséget is, meg szerencsétlenséget is). Ilyenkor az emberek lakatra zárták az ajtókat, fokhagymát tettek a párnák alá, a kapufélfára pedig vadrózsaágat akasztottak, vagy keresztbe egy seprűt tettek a bejárati ajtó elé, de sót, borsot és fokhagymát is ástak el a ház körül.

A téli napforduló időszakában természetesen a holtak lelkei is hazalátogattak az élők közé. Egyrészt a vad hajsza toposzához hasonló módon, visszatértek a kereszteletlen gyermekek lelkei, akiket általában Holda vezetett át az égen, a sötét téli éjszakákon. Másrészt, a holtak az emberek életterébe is behatoltak. Karácsony éjfélén a templomban miséztek, de a család lefekvése után a még házakba is betévednek. Épp ezért is az élők ajándékokkal próbáltak kedveskedni a hazatérőknek, hogy elnyerjék szimpátiájukat: az emberek kelesztetlen lepényt sütöttek nekik, vagy éjszakára megterítették az asztalt számukra. A holtak ugyanis nem voltak se jóságosak, se rosszindulatúak. Egyszerre voltak képesek segíteni az embernek, vagy éppen ártani nekik. Ők adták a gazdag termést, de ők hozhatták a zivatart és a jégesőt aratás előtt, mely az egész évi búzát képes tönkretenni. Ám az emberek nem voltak teljesen kitéve a szeszélyeinek, hiszen az ilyen a halotti időszakokban bemutatott áldozatok és felajánlások segítségével meg lehetett szerezni a jóindulatukat és segítségüket.

Talán érdemes volna manapság is bevenni boszorkányos, vagy pogány gyakorlatunkba e szokásokból párat. Hiszen, ha a magyar vonatkozásokat nézzük, a holtak téli napfordulós tiszteletének valószínűleg több pogány gyökere van, mint a november elseji dátumnak. Ezt azért merem így kijelenteni, mert míg a mindenszentek és halottak napja ünnepek az egyház által is támogatottak, addig a karácsonykor hazatérő holtak képzetét a papság kimondottan elítélte, és még ennek ellenére is fennmaradt. Így talán megérné, ha a yule-i, vagy a karácsonyi vacsora után, éjszakára egy-két falat ételt az asztalon hagynánk. Ki tudja, ki fogja meglelni, és cserébe talán támogatni minket az új év folyamán.


Források:
Szendrey Zsigmond: Évnegyedi szokásaink és babonáink
Pócs Éva: Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán
Katona Lajos: Folklór-kalendárium

2013. december 12., csütörtök

Szellemi természetű lények és csoportosításuk


Sokszor kapok olyan megkereséseket, hogy valaki úgy véli, valamilyen "természetfölötti" lénnyel találkozott, és szeretné megtudni tőlem, hogy pontosan mi is volt az, amit érzékelt. Az esetek többségében persze kiderül, hogy az illető valamilyen teljesen hétköznapi eseményt értelmezett félre, de attól még minden emberben él az a vágy, hogy tudja, pontosan mivel is állhat szemben akkor, ha valóban valami, a mai tudomány ismert határain túli dolgot élt át. Ezért is született meg ez a bejegyzés, melyben egy elnagyolt vázlatot szeretnék bemutatni a nem-anyagi természetű lények fajtáiról. Az "elnagyolásnak" pedig az a fő oka, hogy ilyen témákban minél pontosabb próbál lenni egy rendszer, a gyakorlatban annál pontatlanabb lesz. A világ "furcsább" oldalának talán azt is lehetne mondani az egyik fő tulajdonságának, hogy kitartóan ellenáll az emberek kategorizáló próbálkozásainak.

  • Nem-anyagi természetű megnyilvánulások/lények, melyek valamilyen konkrét fizikai formához vannak kötődve rövidebb-hosszabb időre
    Ebbe a kategóriába tartozik minden élőlény "lelke", legyen szó az ember szabad lelkéről/másáról, vagy a növények, hegyek és állatok lelkéről, szelleméről. Tehát, ha animista módra figyeljük a világot, ami szerint mindennek lelke van, akkor minden létező lelke ebbe a kategóriába tartozik, legyen szó a Holdról, Napról, vagy éppen a kedvenc virágunkról.
  • Nem-anyagi természetű megnyilvánulások/lények, melyek a múltban valamilyen fizikai formához kötődtek
    Vagyis, minden olyan "lélek", mely testi formája elpusztult. Általában jellemző rájuk, hogy az elhunyt testük maradványaival valamilyen módon kapcsolatban maradnak, és általuk kapcsolatot lehet létesíteni velük.  Ilyenek pl. az ősök szellemei, a holtak szellemei, a szentek, egyes tündérek, stb.
  • Lények, melyekről nem ismert, hogy valaha is lett volna fizikai formájuk
    Minden olyan lény, amelyről úgy tudjuk, hogy valamilyen mitikus úton keletkeztek vagy teremtődtek. Ide tartoznak különféle démonikus tulajdonságokat viselő lények, istenek, egyes tündérek, stb.

    2013. december 7., szombat

    Hagyományok, népek és neopogányok

    A mai ember a sok stressz, rohangálás és a közösségi média özönének közepette teljesen eltávolodott felmenőinek világnézetétől, életvitelétől és szokásaitól. Ami egyrészt érthető is, hiszen ma már igen kevesen művelnek a fejlett országokban földet, sőt, sokan még azt sem tudják, hogy mit is csinálnak pontosan, amikor a tehenet fejik. Másrészt viszont szomorú, mert így felbecsülhetetlen eszmei értékektől vonjuk meg önmagunkat és gyermekeinket is. Mert nem szabad elfelejteni, hogy ezek a szokások évezredek hagyatékait tartalmazzák, melyekben olyan ősi emberi vágyak és bölcsességek nyilvánulnak meg, amik időn és téren át összekötő kapcsot képeznek a népek tagjai között. Talán ezért is a mai földközpontú vallások egyik nagy vonzereje, hogy valamilyen úton-módon megpróbálják a modern életbe is beilleszteni a mára elfeledett, mély jelentésekkel bíró, régi hagyományokat és szokásokat.

    Az egyetlen probléma, ami itt Magyarországon a neopogány hagyomány-felélesztéssel adódik az, hogy másik kultúrák szokásait próbáljuk felvenni. Tekintve, hogy a wicca és a többi irányzat alapvető írásai angol, vagy amerikai szerzők tollából erednek, ez nem is olyan meglepő. A vezető amerikai írók általában a keltáktól, az angolszászoktól, vagy az északi népektől származnak, így ők természetesen ezen emberek hagyományaira is fogják alapozni a pogány vallási gyakorlatukat. Mi pedig, ahogy a könyveikből tanulni próbálunk, az ő népeik hagyományait szintén elkezdtük átvenni. Sőt, mondhatom azt, hogy sokszor majmolni is.

    Természetesen mindenkinek a maga személyes ügye, hogy éppen milyen vallást szeretne követni, miben szeretne hinni. Nyugodtan lehet valaki magyar származású, és közben tanulhat druidának, vagy éppen seidhkonának. De felmerül a kérdés, hogy ha nem abban a szellemiségben nevelkedett, ami ezekből az eredeti pogány vallásokból fejlődött ki, attól vajon még át tudja-e élni ugyanazt, ugyanakkora súllyal, mint egy ebben felnőtt ember? Könnyű azt mondani, hogy manapság már nincsenek akkora különbségek egy-egy nemzet világszemlélete között, de azt hiszem, aki élt már tartósabban külföldön, az tisztában van vele, hogy ez mennyire nem igaz. A vallási hagyományok természeti környezetére vonatkozóan pedig még jobban ráillik ez a probléma: mert képzeljük csak el, hogy mekkora különbség is van a között, ha a téli napfordulókor hamar lemegy a Nap, vagy ha egyáltalán fel sem kel.

    De Magyarországon nem divat magyar neopogánynak lenni. Ami egyrészt betudható a "nagymagyarok" szélsőséges viselkedésének, árpádsávos zászlóikkal, és a képtelen szíriuszi-gyógyító-sumer-Jézus-táltos elméleteikkel. Másrészt pedig annak, hogy nincs egy kidolgozott, és történelmileg megalapozott rendszer se, mely a magyar hagyományokat lefordítaná a mai ember számára is érthető és használható módra. Az érdeklődők vagy elvesznek a néprajzi írások száraz nyelvezetében, vagy pedig bele sem mernek kezdeni a látszólagos reménytelen, túlzottan is keresztény helyzet miatt. Mert lássuk be, nekünk soha nem lesz egy olyan szépen kidolgozott panteonunk, mint a görögöknek, vagy az egyiptomiaknak. Tisztán "ősmagyar" hagyományokat sem nagyon tudunk felmutatni, sem egy kerek egész ősvallást felállítani. Helyette be kell érnünk azzal, ami ránk maradt: egy hitrendszerrel, mely ugyan magyar, de nem "csak magyar", hiszen kibővült a környező germán és szláv népek hitével, valamint a kereszténység hatásaival is. Tudom, ez nem olyan csábító, mint a Morrigan, Loki, vagy éppen a dühöngő Káli, de ez legalább a miénk, és az őseinké.

    2013. december 6., péntek

    Új oldal!




    Örömmel tudatom mindenkivel, hogy végre elkészült egy újabb oldal a blogra, mely a Grimoire névre hallgat!

    Ez az oldal a mágiával és varázslatokkal kapcsolatok bejegyzéseim gyűjteménye.

    Jó böngészést kívánok hozzá mindenkinek!

    Virág

    LinkWithin

    Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...