2013. október 7., hétfő

Te ne árts?

Ahogy lassan haladgatok Emma Wilby Visions of Isobel Gowdie című könyvével, fantasztikus és érdekes dolgok tárulnak fel előttem a boszorkányság és a mágikus szokások természetéről. Ami éppen a legjobban lenyűgözött, az a betegségek és rossz szerencse elűzéséhez kötődő babonák, valamint az összehasonlításuk a hasonló célú, mai mágikus gyakorlatokkal.

Ha a népi mágiát tekintjük, a betegségek, vagy a szerencsétlenségek eltüntetése az emberek életéből az egyik leggyakoribb oka a varázsláshoz való fordulásnak. Ez nem is csoda, ha belegondolunk, hogy régen egyszerűen nem volt orvos a falvakban, vagy pedig megfizethetetlenül drágák voltak a földművelő emberek számára. Magukat a mágikus rítusokat tekintve, azok általában abból álltak, hogy valamilyen úton-módon átragasszák a betegséget valaki, vagy valami másra. Az, akire átragasztódott a betegség lehetett egy fa (pl. bodza, akinek az emberek régen a lázukat adták), egy állat (pl. egy beteg embernek egy kiskutyával együtt fekve kellett töltenie három napot, hogy az állatba szálljon át a betegség, akit aztán majd megöltek, hogy az ember nyavalyája is meghaljon), de akár ember is (pl. a beteg ruhájának egy darabját a csipkebokorra rakják, és aki először megérinti, átveszi a bajt magára). Csak hogy egy konkrét történést említsek, 1631-ben Elspet Watsone javasasszony (cunning woman) el lett hívva, hogy meggyógyítsa Agnes Donaldsones-t. Elspet el is végezte e betegszobában fekvő asszonyon a bűbáját, ám a munka után elsőnek Agnes lánya lépett be az ajtón. Elspet rögtön ki is jelentette neki, hogy mivel ő jött be elsőnek a helyiségbe, a betegség rá fog átszállni. Így is lett: a lány nem sokkal később ágynak esett, és meghalt.

A fentiekből már szépen körvonalazható a régiek azon hite, hogy a a betegségek, a rossz szerencse nem vész el, csupán valaki más mellé szegődik. Ennek a hitnek többféle magyarázata is lehet. Az egyik elképzelés szerint, hogy maga a rossz szerencse, vagy a betegség is egy "élő" szellemi lény, melyet elpusztítani ugyan nem tudnak, de más háza tájához küldeni igen. Egy másik elgondolás szerint pedig, ez a hit a sorsra vonatkozó elképzelésekkel függött össze. A sors ugyanis megszabja, hogy valakinek meg kell halnia egy betegségben, de azon lehet változtatni, hogy kinek kell eltávoznia az élők sorából. Így, ha egy beteg a javasasszonyhoz fordult, akkor a feljegyzések szerint az is előfordulhatott, hogy közösen döntötték el, kibe legyen átküldve a betegség, vagyis ki haljon meg a páciens helyett.

De mielőtt még előre sietnénk, és ezt az egészet leírnánk úgy, mint mint a régi vénasszonyok bolondos babonáit, hadd említsem meg a mai mágikus gyakorlók "energiáit" is. Gondoltál-e már bele vajon abba, hogy ha valaki a házából kiűzi a "negatív energiákat", akkor azok hova mennek? Mert azzal gondolom mindenki tisztában van, hogy "az energia nem vész el". Tehát ha én kiűzöm az otthonomból a "negatívumokat", akkor azok a szomszédomnál fognak kikötni? Vagy csak a kertemben, ahol majd átjárják a gyümölcsfákat, amiről majd a gyerekeim esznek?

Megoldást erre a problémára nem tudok kínálni. Nem is nagyon hiszem, hogy lehet. Sokan próbálkoznak olyasmivel, hogy a varázslataik végére odamondják, hogy az "senkinek ne ártson", ami egy ügyes próbálkozás, de mit értünk a senki alatt? Mert amit elűzünk, kiűzünk, eltávolítunk, annak is léteznie kell valahol, legyen szó démonról, ártó entitásról, szellemről, vagy akár "negatív rezgésről". A kérdés inkább az, hogy mennyit bír el a saját bűntudatod? Vagy inkább homokba dugod a fejed, és úgy teszel, mintha ezt nem is olvastad volna?

9 megjegyzés:

  1. Vajon lehet-e úgy hatni, hogy az "senkinek sem árt"? Hasonlóan; lehet-e úgy adni, hogy nem veszel el sehonnan? Szerintem nem. Mert ez egy dinamikus dolog. Hatások-ellenhatások/ visszahatások kavalkádjában élünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kiűzés akkor megfelelő módszer, ha "amit űzünk" csak rossz helyen van - vagyis létezik olyan hely ahová tartozik, illetve ahol jótékony, vagy legalább semleges. Talán vannak dolgok, amiket elpusztítani kell...

      Törlés
    2. Szerintem a betegség és halál dolgaiban soha nem lehetünk elég körültekintőek.

      (és most tényleg befejezem a hozzászólásom :) )

      Törlés
    3. Az első hozzászólásban leírtakkal kapcsolatban csak azt a néprajzi elgondolást szeretném megemlíteni, ami sok boszorkányság, ill. ártó mágia vádat hivatott megmagyarázni. E szerint, a világnak csak adott mennyiségű java van az emberek számára, és ha pl. egy faluban egy családnak több van, mint a közösségnek általában, akkor az csakis azért lehet, mert az a család valakitől (jobbára mágikus úton) elvett (lásd tejlopás, föld javának elszedése, stb.)

      Az elpusztítás gondolata pedig nagyon érdekes! Hallottál is már esetleg valami ilyesmivel próbálkozó módszerről?

      Törlés
  2. Igen, megpróbálom előásni a forrást online változatban.

    A hagyományos vudu (voodoo) boszorkányság is ismer rá módszert.
    De én egy nagyon régi kézzel írt angol gyűjteményben láttam, arról készítettem fotókat. Átnézem a képeim, hátha valamelyiken szerepel a címe és/vagy szerzője.

    VálaszTörlés
  3. Betegség démon elpusztítását pl a következőképp írja le:
    A házban vagy emberben lakó betegségdémont elsőként ki kell űzni oly módom, hogy egy tárgyba -de hatásosabb ha állatba- kerüljön át. Kötést kell létrehozni, ami az adott testben/tárgyban tartja a démont és egy varázskör közepén kell azt elpusztítani.
    Az űzéshez -attól függően melyik betegség-démonról beszélünk- a megfelelő növényekből főzetet készítenek és ezt itatják meg a beteg emberrel, akinek egy éjszaka az állattal vagy vagy a kezében a tárggyal kell aludni egy varázskörben. Másnap a hálóruhát és a takarót valamint "a démon új testét" rituálisan elégetik, a körből kilépni pedig csak napkelte után meztelenül szabad, és a kilépéskor le is kell mosni a testét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohó! Ez igen érdekesen hangzik! A forrásáról esetleg nem lehet tudni valamit pontosat?

      Törlés
  4. Sajnos nem sok pontosat mondhatok arról, ki és milyen célból írhatta. 1978-ban találták meg, York közelében. Akkoriban tárták fel Jorvik - egy közel 1000 éves, vikingkori település- maradványait és rekonstruálták a ma is látható kiállítást. (erről bővebbet: http://jorvik-viking-centre.co.uk/about-jorvik/) A munkálatokon dolgozó hallgatók egyike kezdett saját kutatásba néhány mérföldre onnan. Legnagyobb örömére talált is valamit, egy ház romjait, amiről kiderült, hogy 500 évesnél nem régebbi, vagyis régészeti szempontból gyakorlatilag értéktelen és semmi köze Jorvikhoz. Amint ez kiderült gyorsan felhagyott a ház további vizsgálatával, hiszen a munkája a vikingkori település volt. Viszont megtartott néhány dolgot amit ott talált, így került a tulajdonába ez a jegyzet is. Ami hitelesen megállapítható (a használt nyelvezet és az állapota alapján) az annyi, hogy valamikor a 16. század elején írhatta egy közrendű nem keresztény személy. Mást nem tudok. Lehet hogy van címe vagy szerzője, de az általam készített fotókon nem szerepel. Sajnos fogalmam sincs hol lehet most a könyv vagy a tulajdonosa. Egy a középkori tradíciókkal foglalkozó fesztivál keretein belül találkoztam vele, és az eddig leírtakon kívül csupán annyit mondott el, hogy bár az írás kicsivel később keletkezett, de a késő középkorra jellemző elemek és hagyományok dominánsan megjelennek benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ez szomorú! Pedig ezeket tudva csak még érdekesebbé válik az egész ügy... :S

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...