2013. május 31., péntek

A mágia alapjai: reprezentációk és varázslatok

A világ varázshagyományait és a manapság írt varázslatokat szemlélve igen változatos képet láthat maga előtt a megfigyelő: a voodoo-babáktól, a ráolvasásokon át, a démonok idézéséig minden (és még több) megtalálható köztük. A varázslatok többségének mégis a lényege az, hogy egy bizonyos vágy, cél elérése érdekében, a kívánt helyzetet megjelenítik valamilyen fizikai formában, szimbólumok, vagy különféle reprezentációk segítségével. Ilyen pl. a szerelmi varázslat, melyben két bábut kötnek össze, így reprezentálva a létező embereket és a köztük óhajtott kapcsolatot. Az alapelgondolás az, hogy ha a két embert (vagy bármi mást) reprezentáló tárgyon megtörténik az óhajtott változás, akkor az majd a reprezentált emberen (vagy bármi máson) is be fog következni. Ez a hasonlósági mágia egyik alappillére, miszerint bármely erő hatása kiváltható annak az utánzásával, legyen szó szerelemről, ártásról, pénzszerzésről, vagy szerencséről.

Ezeket a szimbólumokat a mai mágiában megfelelések néven szokás emlegetni, és az idők folyamán igen bonyolult rendszer képződött belőlük az emberi felfogásban. Manapság már több oldalnyi leírást lehet lelni arról, hogy egy adott cél érdekében milyen szimbólumok alkalmazhatóak a varázslatokban; vagy éppen arról, hogy milyen égtáj az, mely a munkánkat szimbolikájával (vagy ahogy divatos mondani: erejével) felerősítheti. A mágikus gondolkodásra ugyanis alapvetően jellemző, hogy minél bonyolultabb, annál jobb: minél több reprezentációt (égtáj, időpont, színek, kövek, növények, illatok, stb.) használ a varázsló, annál nagyobb eséllyel teljesül a mágia célja. Épp ezért van oly sok varázslatban megszabva, hogy mely hold-, és/vagy napállásnál kell elvégezni, milyen színű gyertyát kell égetni, milyen illatú füstölő kell mellé, és még jó pár apróságnak tűnő előírás, mely mind befolyásolhatja a mágia végkimenetelét.

 Arról pedig, hogy miért lett mi-minek a szimbóluma, több elképzelés is létezik. Az egyik ezek közül az emberi tapasztalat. E szerint, a különböző tárgyak közötti ok-okozati összefüggések eredete az emberi elme azon szokása, hogy összefüggéseket keressen a minket körülvevő világban. Elég csak párszor két történésnek egymást követni, míg stresszesebb esetekben akár egy alkalom is elég, és már hajlamos az ember a kettőt összekötni. Így alakulnak ki a szerencsejátékosok bonyolult "szertartásai", melyek a nyerésüket hivatottak biztosítani, és amik egy másik, avatatlan embernek teljesen értelmetlennek tűnnek. Képzelhetjük, hogy régen, az esőhozással megbízott varázsló milyen nyomást érezhetett magán egy ilyen varázslat előtt. Nem csoda tehát, ha egyszer valamit csinált egy féle módon (még akkor is, ha valami csupán a véletlen folyamán történt úgy), és bevált, akkor a siker érdekében újra meg fogja próbálni reprodukálni az előző sikerhez vezető kondíciókat, legyenek azok bármilyen abszurdak.

A másik összetevője a mágikus reprezentációk kialakulásának a hasonlósági mágia elképzelése. A hasonlósági mágia alapján, az egymásra hasonlító dolgok képesek hatni egymásra, a varázslatok folyamán helyettesíthetik egymást; a hasonló képes befolyásolni a hozzá hasonlót. Ehhez kapcsolódóan meg kell említeni a harmadik fontos szempontot a reprezentációk kialakulásában, ez pedig a közös megegyezés. Egy növény, vagy egy kő nem minden külső, vagy belső tulajdonságát fogja egy-egy népcsoport a mágiájában alkalmazni, de a tulajdonságok értelmezése sem magától értetődő. Az, hogy egy növény virágának a színére, levelének, vagy magjának a formájára, esetleg illatára, vagy ezek kombinációjára épül a mágikus felhasználás; valamint az, hogy a kiválasztott tulajdonság milyen minőséget képvisel, már a közösség által egységesen elfogadott, és az idő próbáját túlélő normák együttes függvénye.
A mai megfelelési táblázok azért is ilyen bonyolultak, és sokszor ellentmondásosak, mert több, a világ különböző részein elő nemzetek elképzelései keverednek bennük. Van bennük minden a hindu mágiától kezdve, az afrikai és vudu gyakorlatokon keresztül, az északi képzetekig. Azt pedig azért mégsem várhatja el senki, hogy ezek az igen különböző körülmények között élő emberek ugyanazokat a képzeteket társítsák az egyes drágakövekhez, színekhez, az égtájakról nem is beszélve.

A negyedik, és mágikus körökben igen kedvelt elképzelés szerint, az emberek valamikor a múlt folyamán kapcsolatba léptek egy-egy növény, természeti képződmény szellemével, és tőle személyesen tudták meg felhasználási módjaikat. Ma is sok gyakorló tart fenn ehhez hasonló jellegű kommunikációt az egyes létezők szellemeivel, de a régi mágikus szövegekben is sok helyen nyoma van, hogy a mágia egyes kellékeit élő létezőként tekintik. Egy különbség azonban fennáll ezen létezők mágikus felhasználása és a közös kommunikációra épülő kapcsolatokban: a mágia mindig a varázslatot végző hatalma alá rendeli valamilyen formában a szellemeket, míg egy kapcsolatban a felek egyenlő fontosságúak, de sokszor inkább a szellem áll az ember fölött, mint fordítva. A mágiában tehát a reprezentációra használt természeti képződmények szellemei puszta szolgákká redukálódnak, kiknek hallgatni kell a mágus szavaira.

Az ötödik pont, amit még említeni szeretnék, nem annyira a megfelelések eredetét hivatott magyarázni, mint inkább a működésük alapját. Ezen elképzelés alapján, a varázsló tisztában van a tárgyakban található mágikus erő pontos tulajdonságaival, és ezt az erőt alkalmazza a saját céljai érdekében, munkája során. Ilyen mágikus erő a mana, orenda, chi, stb., melyeket manapság 'energia' vagy 'rezgés' néven emlegetnek, megjegyzem, hibásan. Ugyanis, a fent említett különböző nemzetekre jellemző elképzeléseket hibás egymásnak teljesen megfeleltetni (hisz maguk az egyes elképzelések olyan absztraktok, hogy nem is lehet őket pontosan megfogalmazni, nem hogy egymással egyenlővé tenni), illetve tudomány szakszavaival helyettesíteni. Konkrét példaként említeném a manát, mely nem csak egy egyszerű rezgés, vagy energia, hanem egy annál jóval misztikusabb erő, mely a lélek képzeteihez hasonló, spirituális tulajdonságokkal is rendelkezik, ám nem minden fizikai test rendelkezik manával, csak bizonyos darabok. A manát tehát, az ezoterikus körökben oly kedvelt 'energiának' titulálni nem helyénvaló, mivel a kettő igen különböző dolgokra utal. Ez egy igen rossz szokása a nyugati, "fejlett" társadalmaknak, melyben a saját világnézeteiket ráhúzzák más kultúrák szemléleteire.

Végezetül fel kell szólalnom a megfelelések önkényes változtatásáról. Ennek igen sok hirdetője van. Rengeteg magát boszorkányos könyvnek valló műben lehet olvasni, hogy "azt kel használni, ami működik", és ez természetesen teljesen ésszerű. De azt is sokszor olvasni lehet: "használd, amiről úgy érzed, hogy neked működni fog". Ez is elsőre teljesen elfogadhatónak tűnik, de van vele egy kis probléma. Ha a mágikus gyakorlatunkban mindent a saját érzéseinkhez, vagy tapasztalatainkhoz igazítunk, akkor mágiánk sem lép túl az egyéni babonákon, az önszuggeszción és a pszichoszomatikán. Ami teljesen elfogadható, amíg tisztában vagyunk ezzel, és elfogadjuk ilyen természetét, magunkat pedig nem kiáltjuk ki főmágusnak/boszorkánynak.
Ha viszont mágiát akarunk űzni, ne az önkényes, kultúrákkal mit sem törődő módszert alkalmazzuk! Tiszteljük meg a felmenőinket azzal, hogy a szokásaikat, a hitüket, nem gyalázzuk meg; hogy egy tibeti hangtálat nem használunk egy európai mágikus hagyományokra épülő rituáléban, vagy egy görög isten tiszteletére.

(Marcel Mauss: A General Theory of Magic című könyve alapján)

2013. május 29., szerda

Felajánlások miértjéről

A hétvégén jártam egy erdőben.


Szokás szerint, szedtem egy kevéske szemetet (szerencsére alig volt), és hagytam ott felajánlást is.
Az ajándékaimat eredeti tervem alapján egy tölgy tövébe akartam helyezni, ám végül egy gyertyán jelentkezett értük. Persze, azért egy tölgynek is adtam valamicskét. (Nekem a tölgyek idősebb példányai mindig úgy tűnnek, mint egy-egy hely felelős őrzői, így ha egy helyi társulásnak akarok felajánlást adni, azt szeretem alattuk elhelyezni.)

Sétáltam tovább az erdőben, mígnem találkoztam egy fiatal Bükkfával. Ő volt olyan kedves, és megosztott velem valamit, a felajánlások miértjéről. Megkérdeztem Tőle, hogy megoszthatnám-e ezt másokkal is. Nem ellenkezett.


Az emberek hajlamosak úgy gondolni a Szellemeknek, a Természetnek tett felajánlásokra, mint valami nagy jótettre; egy imádati gyakorlatra, amit ezen létezők előtti nagy hála kimutatásaként teszünk meg. Az előző kis történetben is az szerepel, hogy az emberek a termés első részét mindig a természeti szellemeknek adták, mint valamiféle imádat részét. A Szellemek hatalmasabbak, mint az emberek, így, hogy ne bántsanak minket, hogy a jó indulatuk felénk megmaradjon, hogy barátságosak legyenek velünk, mi felajánlásokat teszünk Nekik.

Pedig a felajánlások nem erről kellene, hogy szóljanak.


A Természetben minden táplálkozik valamivel, és cserébe táplál valamit, ügyelve a fajok egyensúlyára. Ehhez a finom harmóniához minden egyes egysejtű, növény és állat hozzátartozik, és közösen dolgoznak érte. Kivéve az embert. Mi hajlamosak vagyunk csak magunkkal törődni, csak elvenni, és nem adni vissza semmit (már ha a sok mérgező anyagot nem számoljuk), és ezt a problémát nagy számunk még tetézi is.
A felajánlás azért van, hogy megpróbáljunk tudatosan tenni a Természet harmóniájához való tartozásunk érdekében. A Természetnek nem kiváltásága az, hogy ajándékokat kap tőlünk, hanem magától értetődő jussa.
A bükkfa is engedi, hogy a különféle rovarok lárvái táplálkozzanak belőle, nekünk pedig az a legkevesebb, hogy visszaadunk valamicskét mindabból, amit a Természet nekünk nyújt. Lehet ez az időnk és fáradtságunk, ha elmegyünk szemetet gyűjteni, vagy a boltban vásárolt magok télen a madarak etetésére, de a kertünkben termett gyümölcsök egy részének a felajánlása is. A lényeg, hogy ne csak elvegyünk, hanem vissza is adjunk.

2013. május 28., kedd

Egy tanulságos történet

A következő idézet Robin Artisson Witching Way of the Hollow Hill című könyvében található, amit maga az író is egy másik könyv ( Katharine Briggs: The Encyclopedia of Fairies) alapján idéz. A szöveget magát egy Mrs. Balfour nevű hölgy jegyezte le, egy Lincolnshire (Anglia) északi részén elő embertől, az 1800-as évek végén.
Megjegyzendő, hogy a szövegben szereplő idegenek nem az UFÓ-k, hanem valamilyen természeti szellemek, melyek "idegen" elnevezése onnan ered, hogy az emberektől idegenek voltak: máshogy öltözködtek, viselkedtek és a vadonban éltek. Nevezték még őket "kis embereknek" is, utalva kicsiny méretükre, vagy "zöldkabátosoknak", mivel általában ilyen ruhában látták őket

"Az emberek azt gondolták, hogy az idegenek segítették a gabonát megérni, minden zöld dolgot nőni, és ők festették a virágokra a színeket, a pirosakat és barnákat pedig a gyümölcsökre és a sárguló levelekre. Épp ezért, ha megsértették őket, a dolgok elenyésztek, elszáradtak, az aratás rossz lett, és az emberek éhesen maradtak. Így azok megtettek mindent, hogy kielégítsék a kis embereket, és a barátaik maradjanak. A kertekben, az első virágok, az első gyümölcsök, az első káposzta vagy mi egyéb - mindezeket elviszik a legközelebbi lapos kőre, és kifektetik őket az idegeneknek; a mezőkön az első gabonakévét, vagy az első burgonyákat nekik adják, és odahaza, mielőtt elkezdenek enni, egy pici kenyeret és egy csepp tejet vagy sört a kandallóba dobtak, hogy a zöldkabátosok ne éhezzenek, vagy szomjazzanak.
...
A történet szerint, minden rendben ment a földdel és az emberekkel, míg fenntartották ezeket a szokásokat. De, ahogy az idő múlt, az emberek figyelmetlenné váltak. Nem öntöttek ki italáldozatot, a nagy, lapos köveket üresen hagyták, néha még össze is törték, és elhordták őket. Több volt a templomba járás, és idővel egy olyan generáció nőtt fel, mely szinte teljesen megfeledkezett az idegenekről. Csak a javasasszonyok emlékeztek.
Eleinte semmi nem történt, az idegenek nehezen hitték el, hogy régi imádóik elhagyták őket. Végül dühösek lettek, és visszavágtak. Aratás, aratás után rossz lett, nem nőtt a gabona se a széna, az állatok megbetegedtek a farmokon, a gyerekek elsorvadtak, és nem volt étel, amit nekik lehetett volna adni. Aztán a férfiak azt a kicsit, amit összeszedtek italra költötték, míg a nők ópiumra. Eszüket vesztették, és nem tudtak semmire gondolni megoldásként; senki, kivéve a javasasszonyok.
Összegyűltek, és végrehajtottak egy ünnepélyes jóslási szertartást, tűzzel és vérrel (valószínűleg a köveken), és amikor megtudták, mi csinálja a bajt, mindannyian az emberek közé mentek, és összehívták őket a keresztúthoz, késő szürkületben, majd ott elmondták nekik a probléma okát, és elmagyarázták a régi emberek gyakorlatait. És a nők, visszaemlékezve az összes kis sírra a temetőben, és a sorvadozó babákra a karjaikon, kijelentették, hogy a régi utakhoz újra vissza kell térni, és a férfiak egyetértettek velük.
Így hazamentek, és kiöntötték az italáldozatokat, kihelyezték az első darabjait annak a kevésnek, amijük volt, és megtanították a gyerekeiket, hogy tiszteljék az idegeneket. Majd, lassacskán, a dolgok javulni kezdtek, a gyerekek megerősödtek, a termés nőtt, az állatok gyarapodtak. Mégis, többé nem voltak olyan boldogok az idők, mint annak előtte; a láz továbbra is a föld fölött lebegett. Rossz dolog elhagyni a régi utakat; és ami egyszer elveszik, soha nem szerezhető ugyanúgy vissza."

2013. május 22., szerda

Erőállatok (totemállatok) és az emberi személyiség

Tajtékos kabócák lárvái elrejtőzve
a tajtékjukban
Manapság az okkultizmus, a boszorkányság, de még a New Age iránt érdeklődő emberek körében is elterjedt a totemállatok, vagy helyesebben talán, az erőállatok elképzelése (mivel a totemállat kifejezés néprajzi értelme nem felel meg az ilyen körökben használt állati segítőkre). Általában minden erről a témáról író személy megegyezik abban, hogy egy-egy ilyen állat nem fizikai természetű; az egész faját képviseli (pl. egy oroszlán nem egy adott oroszlánt, hanem az egész oroszlán fajt rejti magában), valamint hogy az embereket hivatott segíteni és támogatni. Sok eltérés van azonban a különböző forrásokban azt illetően, hogy egy ilyen nem-fizikai kísérő meddig marad egy ember mellett (egy lecke, egy év, öt év, életszakasz, egész élet?), hogyan hivatott őt segíteni (gyógyít, tanít, leckéket hoz az utunkba, átsegít a nehézségeken?), vagy hogy hogyan érdemes hozzá közeledni (állatutánzó táncok, vizualizáció, révülés, "mi a kedvenc állatunk?"- és hasonló kérdésekkel való találgatás).

Egy, az erőállatokhoz szinte mindig hozzákapcsolt  téves elképzelés, hogy az állat faja valamilyen módon leírja a hozzá tartozó ember személyiségi jegyeit. Az interneten rengeteg olyan oldalt lehet lelni, melyeken hosszan ecsetelik, hogy milyen is azon emberek személyisége, akik egy-egy bizonyos erőállattal rendelkeznek. Így lesznek azok az emberek, akik farkas erőállattal/totemmel rendelkeznek bölcsek, hűségesek, intelligensek és erősek, míg azok, akik medvével természetes vezetői készséggel rendelkezőek, erősek és kreatív álmodók, vagy azok, akik a kígyóval, érzékiek, ravaszak, magabiztosak és elbűvölőek.

Ez az hibás elgondolás valószínűleg onnan származik, hogy az eredeti totemista népek hite szerint egy-egy embercsoportnak, nemzetségnek, vagy törzsnek egy adott, állati természetű közös őse volt, akitől őket eredeztethetni lehetett. Így tehát, lévén egy felmenőről volt szó, a csoport tagjai magától értetődően hordozhatták magukon valamely tulajdonságait állati ősüknek. Az természetesen kérdéses, hogy abban, hogy a csoport egy tagja mennyire vette át az ős tulajdonságait mekkora  szerep jutott a nevelés és a csoport személyiségalakító erejének, vagy az ős szellemével való kapcsolatnak.

A mai nyugati emberek világban viszont, ahol senki nem származtatja magát állati ősöktől, ezen logika (és a totem kifejezés) használata nem helyes. A modern ember nem olyan emberi közösségben létezik, mely elvárná tőle, vagy úgy nevelné fel, hogy bizonyos állattokhoz hasonlatos tulajdonságokat vegyen magára, és a szellemi kapcsolat is hiányzik, mely az ismeretlen állati ős személyiségét belénk táplálná (már ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről, hiszen kétes, hogy a felmenőink valaha is ismertek ilyen őst).

Tehát, az ember tulajdonságait nem a vélt, vagy ténylegesen ismert totemeinek a kiléte határozza meg. Attól még, hogy valaki farkas totemmel rendelkezik, nem lesz bölcs, vagy intelligens, de még hűséges sem. Az viszont előfordulhat, hogy ha felveszi az ember a kapcsolatot egy erőállattal, és hajlandó tanulni tőle, de legfőképp a totem is hajlandó tanítani, megtanulhat olyan leckéket, melyek gazdagíthatják a személyiségét. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a farkasok bölccsé tesznek, vagy az oroszlánok büszkévé. Az is nagyon könnyen előfordulhat, hogy az állat valami teljesen mást szeretne éppen a fejünkbe vésni, mint azt mi oly szépen elképzeljük magunknak.
Épp ezért nem is érdemes "menő" állatokra áhítozni, ha elhatározzuk, hogy megkeressük állati segítőinket. Habár a farkasok, medvék, oroszlánok, sasok és szarvasok nagyon hangzatosak, de lehet, hogy egy egyszerű tajtékos kabócától számunkra hasznosabbat tudunk tanulni, mint egy olyan állattól, mely valószínű, hogy éppen szóba se akar állni velünk.

2013. május 9., csütörtök

Másokat idézve IV.

Ez a Másokat idézve kicsit más lesz, mint az eddigiek. Most nem több internetes oldalról lesznek összeválogatva az idézetek, hanem egy adott könyvből, méghozzá Peter Gray nem is olyan rég megjelent Apocalyptic Witchcraft című írásából, melyet a Scarlet Imprint nevű kiadó adott ki (és akiknek a honlapjáról még meg is lehet rendelni itt).


14. oldal:
"A boszorkányság a mi intim kapcsolatunk az élet hálójával."
"[A boszorkányság] Szívet és hangot ad a köveknek és fáknak."
"[A boszorkányság] Hátat fordít annak a civilizációnak, mely ismeri az árát mindennek, míg az értékét semminek."

94. oldal: 
"A boszorkányság és a samanizmus a kirepülésnek és a visszatérésnek a művészete, ahogy bárki, aki töltött már időt a hegyekben meg fogja érteni. A tekinteted egyedül a havas csúcsokra fókuszálva meg fogsz halni, míg nem merve soha nem fogod elérni a magasságot."


141. oldal: 
"Az én felfogásom szerint, a boszorkányság nem egy folyamatosan gyakorolt kultusz, viszont bizonyíthatóan része egy történelmi folyamatnak, nem pedig csak egy tévelygés, ami az inkvizíció fejében szilárdult meg."

156. oldal: 
"Legrosszabb formájában a boszorkányság a nyugaton egyszerűen érzés, egy szentimentális ömlengés és engedékenység, ami nyugalmat ad azoknak, akik érzelmileg sérültek a nevelésük folyamán, de nem lép tovább ennél a csecsemői korszaknál."

157. oldal: 
"Javaslom, hogy a boszorkányságot legjobban animistaként lehet leírni, [...]. "

162. oldal: 
"A boszorkányságban nincs elválasztva a spirituális és az anyagi, ők egymásba vannak fonódva."

163. oldal: 
"A természetes világ a boszorkányság természetfeletti világa, átszőve a napkelte és napnyugta élénk selymeivel. (...) Milyen butaság is nem észrevenni, hogy ez az a táj, amire az álmaink alapozódnak."

165. oldal: 
"A boszorkányság része az élő fajok és kapcsolatok hálójának, egy világnak, amit elfelejtettünk megfigyelni, megérteni, vagy benne élni. Sok ember, aki ezt a bekezdést olvassa, még a Hold állását sem fogja tudni, és ha megkérdezik tőlük, ők nem ösztönösen az ég megfelelő részére fognak nézni, hanem le a számítógépeikre. Nem fogják tudni megnevezni a növényeket, madarakat, vagy állatokat egy méter, vagy mérföld körben az ajtójuktól. A boszorkányság megkívánja, hogy megtegyük ezeket az első dolgokat, [...]."

166. oldal: 
"A földünk, a fáink, az állatok és elemek szellemet hordoznak magukban. Hagyjuk a familiárisainkat, szó szerint a családunkat elpusztítani? Ha van bármi valós hitünk, vagy tapasztalatunk a szellemmel, akkor az nem kéri, hanem megköveteli, hogy harcoljunk érte."

167. oldal: 
"Meghívni a negyedeket, megfeledkezve a talajvízfelszín szintjének csökkenéséről és a tengerszint emelkedéséről, tűzviharokról, melyek átsöpörnek Ausztrálián és Brazílián, a talajunk eltűnéséről, ami ezer évig nő egy hüvelyket, csupán egy esztelen élvezkedés. Az animizmus nem szakadhat el az élet szenvedésétől, a samanizmus nem szakadhat el az élet szenvedésétől, és az élő boszorkányság sem."

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...