2011. szeptember 13., kedd

Makk a mágiában

A makk maga is egy termés, így a betakarítás részét képezi. Európában embereknek és állatoknak egyaránt ételként szolgált a régebbi koroktól a huszadik század elejéig (habár ekkor már csak ínségesebb időkben fordultak hozzá). Egy régi hagyomány szerint pedig, az emberek a makkokon éltek addig, amíg meg nem tanultak földet művelni.
A makk az őszi napéjegyenlőség legfontosabb jelképeinek egyike. A makk igen fontos fallikus szimbólum is. Egyes helyeken a bölcsességet és a jólétet kapcsolták hozzá. Ezért is tartották jó jelnek a makkról való álmodást; ugyanis a hagyomány szerint az egészség, erő és világi vagyon megjelenését jelöli az életedben. Mint kicsiny magok, amikből a hatalmas és erős tölgy fejlődik ki az új élettel, a növekedéssel és a halhatatlansággal is kapcsolatba hozták, talán ezért is tették valaha egyes helyeken a holtak tenyerébe.
A makk zsebedben való hordása sok jó dolgot képes az életedbe hozni. Hasznos betegségek és fájdalmak ellen (különösen reuma esetén tartották jónak), de hosszú életet és halhatatlanságot is hozhat, sőt még hasmenés ellen hatásosnak gondolták. Ha pedig három makkot hordasz a zsebedben, akkor fiatalabbnak fogsz kinézni a korodnál. A gyerekek nyakába akasztva megvédi őket minden veszélytől.
A makknak különleges  kapcsolta van az időjárással, különös képen a viharokkal. Régen az ablakokba helyezték, hogy megvédje a házat a villámcsapástól. A másik felhasználási mód szerint pedig, a zsebedben tartva megvéd az időjárás szeszélyeitől. Egy népi bölcsesség úgy tartja, ha sok makk terem egy évben, akkor hosszú és hideg tél következik.
A makk kocsánya és csészéje a leprechaun-ok pipájaként szolgálhat, de csak a csésze magában is kedvelt kalapja a tündéreknek.
Mint sok más magot, a makkot is pénz vonzásár lehet használni. Ezen célból fogyó holdnál ültess el egyet.
Ha szeretnéd, hogy egy vágyad formát öltsön az életedben, egy makkra vésd rá (vagy egy alkoholos filccel írd rá) annak a jelképét. Miután ez kész, tartsd a makkot a kezedben, és koncentrálj a vágyadra. Lásd a makk belsejét, amint magába fogadja a kívánságodat és annak képét, majd mondd: "A mágia magjait elvetem, kívánságom életemben megjelenj!" Végül ásd el a makkot egy olyan helyen, aminek a közelében sokat tartózkodol (pl: kerted).


Makkos zsebtalizmán a jólétért

Menj egy tölgyfához, és köszöntsd tisztelettel. Mondd el neki, hogy azért jöttél, mert a makkjaiból egy jólétet hozó talizmánt szeretnél készíteni, és hogy ezért hálából egy kis ajándékot fogsz most a tövénél hagyni (ez lehet egy szem gyümölcs vagy egy kis bor). Ha ez megvan, keress három szép és egészséges makkot, és fogd őket a kezedbe. Képzeld el, hogy zöld fény veszi őket körbe, majd mondd a következő varázsmondókát:
 Kis makkokból nőnek a hatalmas tölgyek,
Ezen talizmánok hozzám sikert küldenek.
Hozzatok felém jólétet e bűbáj által,
S adjatok nekem bőséget esőben, napsugárban!
(Eredeti nyelven:
From little acorns mighty oaks grow, they say,
These charming talismans send success my way.
Bring to me prosperity with the chram I rhyme,
This spell will create abundance, come rain or shine.)

Tedd el az elbűvölt makkokat a zsebedbe, ints búcsút a tölgynek, majd menj haza.

Szerelmi jóslás makkal I. 

Ha tudni szeretnéd mit tartogat jegyesednek és neked a sors, telihold napján végezd el ezt a jóslást.
Végy két makkot, és az egyikre írd rá a jegyesed, a másikra a saját neved kezdőbetűit. Tölts meg egy tálat vízzel (ha nagyon boszorkányos akarsz lenni, egy üsttel tedd ezt), és helyezd bele a makkokat kb. 7 centire egymástól. Figyeld meg a mozgásukat. Ha egymás felé úsznak, akkor az esküvő jó úton halad. Viszont ha ellebegnek egymástól, az azt jelenti, hogy még az esküvő előtt el fognak válni útjaitok.
Egy  másik változat szerint, ha egy lánynak sok udvarlója van, akkor az szedjen annyi makkot, ahányan érdeklődnek felé és még egyet ezen felül. A makkokra írja fel udvarlói és a saját nevét, majd járjon el a leírtak szerint. Az lesz az igazi, akinek a makkja a lányt reprezentáló makkhoz úszik.

Szerelmi jóslás makkal II.

Ezt a jóslást a hónap harmadik napján kell kipróbálni szeptember és március között.
Gyűljön össze pár fiatal lány (páratlan számúan legyenek és nem többen mint kilenc) és mindegyikük egy szál cérnára fűzzön fel annyi makkot, ahány lány van a társaságban. A makkfüzéreket tekerjék körbe egy hosszú fapálcán, és pontban éjfélkor tegyék azt be a tűzbe. Ne szóljanak a továbbiakban egy szót se, csak üljenek a tűz körül, míg a makkok teljesen el nem égnek. Ezután oltsák el a tüzet, majd azonnal feküdjenek le ezt mormolva:

A szerelem és a házasság legyen témája
Álmaimnak, miket látok ma éjszaka.
Kedves Venus, légy jó barátom,
A szerelmem képét had látom!
Had lássam vonalát, arcát,
A munkájának apró nyomát.
Egy jellel vagy egy szimbólummal,
Cupido, hozd el, mit e lány óhajt!
Eredeti nyelven:
May love and marriage be the theme,
To visit me in this night's dream.
Gentle Venus be my friend,
The image of my lover send.
Let me see his form or face,
And his occupation trace;
By symbol or a sign
Cupid, forward my design.

A lányok az aznap esti álmaikban keressék a jövőbeli szerelmükre irányuló utalásokat.


Makk, mint étel:

A makkból készült sütemények, kenyerek alkalmasak felajánlásnak az erdők, hegyek szellemeinek, vagy ünnepi ételnek az őszi napéjegyenlőségi szertartások során.

Makkliszt készítése:
Távolítsd el a kocsányt, és hámozd meg a makkokat. Főzd a terméseket legalább két órán át. Amikor a víz főzés közben barnás árnyalatú lesz, cseréld ki. A főzés után a magoknak világosbarna színűnek kell lennie. Ezután egy órán keresztül 350 fokos sütőben pirítsd át őket. Aprítsd őket finomra, és őröld meg őket. Tedd még vissza a sütőbe egy fél órára. Legalább háromszor őröld át a makkokat.

Makk-kenyér:
Kell hozzá: 2 csésze tej, 2 evőkanál vaj, 2 kávéskanál só, 2 kávéskanál szárított élesztő, 4 és 2/3 csésze makkliszt, 1/3 csésze méz, 1/3 csésze langyos víz.
Forrald fel a tejet és keverd hozzá a vajat, a mézet és a sót. Önts át egy nagy tálba, és hagyd langyosra hűlni. Eközben keverd el az élesztőt a langyos vízben. Amikor a tejes keverék kézmeleg lett, add hozzá az élesztőt. Fokozatosan keverd hozzá a makklisztet, és takard le az edényt egy tiszta kendővel, majd hagyd kelni egy meleg helyen egy órán át. Az óra eltelte után dagaszd tíz percig, majd nyújtsd ki kézfej vastagságúra. Tekerd fel a tésztát, majd szakítsd ketté, és formálj belőle két cipót, amiket helyezz egy megzsírozott sütőlapra. Hagyd még kelni két órán át. Süsd előmelegített, közepesen forró sütőben negyven percen át. Végül a sütőből kivéve kend meg a tetejét olajjal vagy olvasztott vajjal.


Források:
Joanne Asala: Celtic Folklore Cooking
Gerina Dunwich: Herbal Magick: A Witch's Guide to Herbal Folklore and Enchantments
Donald Watts: Dictionary of plant lore
Cora Linn Daniels, C. M. Stevans: Encyclopędia of Superstitions, Folklore, and the Occult Sciences of the World
Ellen Dugan: Herb magic for beginners: down-to-earth enchantments
Stephanie Woodfield: Celtic Lore & Spellcraft of the Dark Goddess: Invoking the Morrigan
Richard Webster: Flower and Tree Magic: Discover the Natural Enchantment Around You
James George Frazer: The Golden Bough: A Study in Magic and Religion
Scott Cunningham: Cunningham's Encyclopedia of magical herbs
Ashleen O'Gaea: Celebrating the seasons of life: Beltane to Mabon
Raymond Buckland: A boszorkányság nagykönyve






2 megjegyzés:

  1. Szia, tetszik a blogod. :) Neki ültem elejétől a végéig elolvasni.
    Tudom, hogy sok kutatómunka van a tudásod és az írásaid mögött. De megérte, mert igazán sok értékes és érdekes információt adsz át a Téged olvasóknak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Megtisztelő, hogy ilyen sok időd vagy hajlandó rászánni az olvasásomra! :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...