2011. augusztus 13., szombat

Augusztusi telihold


 Augusztus megérkeztével a nyár is a végéhez közeledik, ám az ősz továbbra is távolinak tűnik. Az magtermények legtöbbjének az aratása befejeződött, a kertekben pedig érnek a gyümölcsök. A nappalok még melegek (ha nem forrók), de már megjelennek az első sárga levelek a fákon. Az ősz szinte észrevétlenül, de már köztünk jár.

Ehhez a teliholdhoz a modern források az örökös kapcsolat érzését rendelik mely az emberiség és a természet, az egyén és a közösség, valamint az élet és a halál között áll fenn. Épp ezért szokták az olyan munkákat ajánlani akkorra, amik a közeli vagy távoli családodat és az ismerőseidet érintik. Állítólag ebben az időszakban új kapcsolatokat is könnyebben tudsz létesíteni, vagy a régieket helyreállítani és megújítani (igaz az asztrológiához értők szerint, érdemes figyelembe venni a Merkúr mozgását, mert az érdekes dolgokat tud művelni a kommunikációval).

Továbbá ennek a holdnak fontos témája még a hálaadás. Mondj ezen az estén köszönetet a Földnek mindazért amit idén eddig nyújtott és még nyújtani fog számodra. Ehhez nem feltétlenül szükséges egy bonyolult rituálét tartanod, elég, ha elmész a hozzád legközelebb eső fához, és a tövénél elhelyezel egy darab gyümölcsöt, miközben azt suttogod “Köszönöm.”


Nevei: kukorica hold, zöld kukorica hold, vita hold, Weodmonath (növényzet hónap), arató hold, vita hold, Wyrt (zöld növény) hold, árpa hold, mag hold
Füstölő: tömjén, kunkor, rózsaillatú muskátli
Kövek: jáspis, karneol, macskaszem, tűzachát
Színek: arany, sárga
Istenségek: Diana, Ganésa, Hathor, Hekaté, Nemezis, Thot, Deméter, Ceres
Természeti szellemek: drüádok, főnix, sárkány, szfinx
Növények: angyalgyökér, babér, büdöske, cédrus, édeskömény, éger, hibiszkusz, kamilla, kasvirág, körömvirág, mogyoró, napraforgó, narancs, orbáncfű, ruta, vörös indiáncsalán
Állatok: daru, lazac, oroszlán, sas, sólyom
Használható: aratásra fordított energia, barátság, egészség, értékelés, kötélmágia, összegyűjtés, életerő, hálaadás, kapcsolatos, barátság, bőség

Források:
Dorothy Morrison: Everyday Moon Magic
Denise Zimmermann: The Complete Idiot's Guide to Wicca and Witchcraft
D. J. Conway: Moon Magick: Myth & Magic, Crafts & Recipes, Rituals & Spells

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...